Elhunyt bajtársaink 2012


Szép Lajos nyugalmazott tűzoltó szászlós (1945-2012)

Szép Lajos
Szép Lajos nyugalmazott tűzoltó zászlós, a Fővárosi Nemzeti Szabadkikötő Tűzoltóparancsnokság volt beosztott tűzoltója, 2012. november 05-én, életének 66. életévében hosszantartó betegség következtében elhalálozott.
Szép Lajos nyugalmazott tűzoltó zászlós 1975. május 16-án szerelt fel a Fővárosi Nemzeti Szabadkikötő Üzemi Tűzoltóparancsnokságának állományába beosztott tűzoltói beosztásba. Még ugyanebben az évben búvárképesítést szerzett, aminek köszönhetően 1980. május 01-i hatállyal szerparancsnoki beosztásba került. Az évek során szerzett tűzoltói és könnyűbúvár szakmai ismereteinek köszönhetően közvetlen vezetői 1987. február 01-i hatállyal a Nemzeti Szabadkikötő Üzemi Tűzoltóparancsnokság merülésvezetőjének nevezték ki. 1992. március 01-el a Tűzoltási és Mentési Osztály állományába került áthelyezésre, végül kérelmére 1994. január 01-el beosztott tűzoltói beosztásba helyezték, ahonnan átszervezés következtében 1994. január 31-i hatállyal nyugállományba helyezésére került sor.
Szép Lajos nyugalmazott tűzoltó zászlós munkáját lelkiismeretesen, nagy szorgalommal végezte, aminek köszönhetően több alkalommal részesült parancsnoki dicséretben. 1979-ben megkapta a tűzbiztonsági érem bronz, majd 1985-ben az érem ezüst fokozatát, részesült továbbá a 10, majd a 15 év letöltött szolgálati év után járó érdemérem adományozásában is.
Búcsúztatása 2012. november 16-án (pénteken) 13.00. órakor lesz a tárnoki temetőben (2461 Tárnok, Halász József utca 6.).
Szép Lajos nyugalmazott tűzoltó zászlós emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Czuczor Ferenc ny. tűzoltó főtörzsőrmester (1922-2012.)

Czuczor Ferenc ny. tűzoltó főtörzsőrmester a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság I-II. és XII. kerületi Parancsnoksága volt beosztott tűzoltója életének 90. évében elhalálozott.
Volt bajtársunk 1959 július 15-től teljesített hivatásos szolgálatot. Az I-II. és XII. kerületi Tűzoltóparancsnokság 1. számú Tűzrendészeti Örsparancsnokságára szerelt fel, ahonnan 18 éves szolgálatteljesítés után 55 évesen nyugállományba vonult. Felszerelése után munkatársai hamar befogadták, és hamar megkedvelték, csendes, szerény, segítőkész, fegyelmezett magatartása miatt. Szolgálati ideje alatt járőri, instruktori, majd beosztott tűzoltó beosztásokat látott el. Tevékenységét dicsérettel, jutalommal, a letöltött szolgálati évek után járó szolgálati érmekkel, soron kívüli előléptetéssel, a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatával ismerték el és köszönték meg elöljárói, parancsnokai. 1977. június 30.-án megromlott egészségügyi állapota indokolta nyugállományba vonulását.
Temetése 2012. november 12-én (hétfőn) 14:00 órakor lesz a Nagykovácsi Temetőben (2090. Nagykovácsi, Sport utca).
Czuczor Ferenc ny. tűzoltó főtörzsőrmester emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

Győri Mihály nyugalmazott tűzoltó főtörzszászlós (1954-2012)

Győri Mihály
Győri Mihály ny. tű főtörzszászlós az Országház Tűzoltóparancsnokság volt szolgálatvezetője 2012. szeptember 12-én életének 58. évében örökre eltávozott körünkből.
Volt munkatársunk 1976. november 16-án kezdte szakmai pályafutását a Fővárosi V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokság hivatásos állományában, mint beosztott tűzoltó. Jellemző volt rá, hogy a beosztásához szükséges szakmai iskolák sikeres elvégzésén túl nagy gondot fordított elméleti felkészültségének növelésére és törekedett minél több gyakorlati tapasztalatra szert tenni. Munkáját nagy lelkesedéssel és igyekezettel végezte. A tűz- és káresetek felszámolása során bátran, szakszerűen látta el a beosztásával járó feladatkört.
A zászlósképző iskola elvégzése után tapasztalatára és rátermettségére tekintettel 1982. szeptember 01-jei hatállyal szerparancsnoki beosztásba nevezték ki.
1986. és 1995. között vezényléssel a Belügyminisztériumban tűzrendészeti előadóként tevékenykedett.
Bármennyire is jól érezte magát új feladatkörében, a szíve mégiscsak visszahúzta oda, ahonnan a szakmai pályája elindult. 1997. áprilisáig az V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokság gazdasági előadójaként segítette a kollégái munkáját.
1997. májusában - végzettségére tekintettel - áthelyezésre került az Országház Tűzoltóparancsnokság állományába, szolgálatvezető beosztásba, ahonnan egészségi okok miatt 2001. július 31-én nyugállományba vonult.
Szakmai felkészültségével, tapasztalatával, igényességével, segítőkész, fegyelmezett, lelkiismeretes magatartásával minden esetben hasznos tagja volt munkahelyi környezetének. Parancsnokai elismerését kivívta, melyet dicséretek és jutalmak bizonyítanak. Szakmai tevékenységét a szolgálati érdemérmek sorozata, a „Budapestért” kitüntető jelvény adományozása is igazolja. Halála váratlanul érte nemcsak a családját, hanem a barátokat, régi kollégákat is.
Temetése 2012. szeptember 20-án 15 órakor volt a Rákospalotai temetőben.
Győri Mihály ny. tűzoltó főtörzszászlós emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

Szász Imre nyugalmazott tűzoltó őrnagy (1952-2012)


Szász ImreSzász Imre ny. tű. őrnagy a Fővárosi Tűzoltóparancsokság Tűzoltási Csoportjának volt kiemelt főelőadója (törzstiszt) 2012. szeptember 25-én, 60. életévében, tragikus hirtelenséggel, betegség következtében elhunyt.
Volt bajtársunk 1977. augusztus 01-jén kezdte hivatásos szolgálatát az V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokságon, beosztott tűzoltóként, majd ezt követően tűzoltási és szolgálati főelőadói beosztást látott el. 1983. szeptemberétől a Tűzoltási és Mentési Osztály Tűzvizsgálati Alosztály állományában főelőadóként, illetve törzstisztként látta el szolgálati feladatait. 1991. májusától nyugállományba helyezéséig a Tűzoltási Csoport törzstisztje volt.
Felsőfokú állami és szakmai iskolai végzettséggel rendelkezett, magyar-történelem szakos tanári diplomáját 1981-ben szerezte, majd 1983-ban elvégezte az 5 hónapos nappali tiszti átképzőt.
Munkájának elismeréseként több ízben részesült különböző szintű elismerésekben, többek között megkapta a Tűzbiztonsági Érdemérem bronz és ezüst fokozatát, valamint a 20 év szolgálat után járó Szolgálati Jelet.
Szolgálati viszonyának megszüntetésére, nyugállományba helyezésére 2000. október 31-ei hatállyal került sor. Volt kollégáival nyugállományba helyezése után is rendszeresen tartott kapcsolatot, a tűzoltóságtól sosem szakadt el igazán.

Közvetlen, vidám természetével mindig lelket és erőt öntött társaiba, életigenlése sokak számára jelentett kapaszkodót. Őszinte, nyílt ember volt, aki a tűzoltóságot élethivatásának tekintette.

Szász Imre ny. tű. őrnagy temetése 2012.október 05-én 15.00 órakor, a Maglódi Evangélikus Öregtemetőben volt.

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya.


Lantos József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1931-2012)

Lantos József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság volt híradósa, 2012. július 15-én, életének 81. életévében rövid ideig tartó betegség következtében elhalálozott.

Lantos József nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester 1962. április 25-én szerelt fel a BM XVIII-XIX. Kerületi Tűzrendészeti Alosztály állományába beosztott tűzoltói beosztásba. 1962. október 25-én végezte el a 4 hónapos alapfokú szakmai tanfolyamot. 1963. december 01-től a Ferihegyi Repülőtér üzemi Tűzrendészeti Parancsnokságon teljesített szolgálatot. 1978. március 01-én ugyanott híradós beosztásba került kinevezésre.
Több, mint 20 éves hivatásos szolgálata alatt elöljárói számtalan esetben részesítették dicséretben és jutalomban. 3 alkalommal osztályparancsnoki dicsérettel és jutalommal, 3 esetben pedig üzemi parancsnoki dicsérettel és jutalommal ismerték el vezetői szakmai tudását, emberi értékeit. A Tűzbiztonsági érem ezüst fokozatának kormánykitüntetését is átvehette szolgálati ideje alatt.
Egészségének megromlása következtében hivatásos szolgálatra alkalmatlan minősítést kapott, mely alapján az érvényes jogszabály figyelembe vételével 1982. szeptember 30-án nyugállományba helyezték.

Búcsúztatása 2012. július 20-án (péntek) 11.00. órakor volt Dabason a Gyóni temetőben

Lantos József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya.


Vas János nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1941-2012)

Vas János nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi XI. Kerületi Tűzoltóparancsnokság volt gépjárművezetője, 2012. július 01-jén, életének 71. életévében betegség következtében elhunyt.

Vas János nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1971. augusztus 01-jén szerelt fel a BM Budapest XI. Kerületi Tűzrendészeti Parancsnokság állományába beosztott tűzoltói beosztásba. Gépkocsivezetői beosztásba történő kinevezésére 1973. június 01-jén került sor.

Vas János nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester szolgálati feladatait mindig a legjobb tudása szerint, a kapott utasításoknak megfelelően látta el. Eredményes munkájának köszönhetően több alkalommal részesült parancsnoki dicséretben és jutalomban, ezen kívül vezetői a 10, majd 15 év után járó szolgálati érdemérem, továbbá a tűzbiztonsági érem ezüst fokozatával jutalmazták, 1991-ben pedig miniszteri dicséretben is részesült.

A Fővárosi XI. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományából történő nyugállományba helyezésére 1992. március 31-ei hatállyal egészségügyi okok miatt került sor.

Búcsúztatása 2012. július 20-án (pénteken) 9.45 órakor volt az újköztemetőben (Budapest, X. kerület, Kozma utca 8-10.).

Vas János nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.



Tóth László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1936-2012)

Tóth László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, XIX. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság volt gépjárművezetője, 2012. június 12-én, életének 76. életévében rövid ideig tartó betegség következtében elhalálozott.

Tóth László nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester úr 1968. július 16-án szerelt fel az állami Tűzoltóság BM Budapest XVIII-XIX. Kerületi Tűzrendészeti Parancsnokság állományába vonulós beosztott tűzoltónak. A 3 hónapos gépkocsivezetői tanfolyam elvégzése után 1971. március 01-én gépkocsivezetői beosztásba került kinevezésre, ahonnan egészségügyi okok miatt nyugállományba helyezésére 1989. november 30-ai hatállyal került sor. Tóth László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindig precízen, pontosan végezte. Több, mint 21 éves hivatásos szolgálata alatt 8 alkalommal részesült parancsnoki jutalomban, elöljárói tevékenységét további dicséretekkel, jutalmakkal és a letöltött szolgálati évek után járó kitüntetéssel, valamint balesetmentes közlekedésért járó elismeréssel jutalmazták. A Tűzrendészeti érem III. fokozata, Tűzbiztonsági érem II. fokozata, 10-15-20 éves Szolgálati érem, Tűzbiztonsági érem arany fokozata, valamint a Kiváló Tűzoltó kitűntető jelvénnyel ismerték el vezetői szakmai tudását, emberi értékeit.

Búcsúztatása 2012. június 28-án (péntek) 11.00. órakor volt Esztergomban a Szent György mezei temetőben (2500 Esztergom, Báthory Schulcz Bódog utca)

Tóth László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya.

 

Kardos Sándor nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1953-2012)

Kardos Sándor nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. Kerületi Parancsnokság volt gépjárművezetője, 2012. június 04-én, életének 58. életévében súlyos betegség után békésen elhunyt.

Kardos Sándor nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1980. július 01-jén szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. kerületi Parancsnokság állományába beosztott tűzoltónak, majd 1983-tól nyugállományba helyezéséig gépkocsivezetői beosztásban teljesített szolgálatot, ahonnan egészségügyi okok miatt nyugállományba helyezésére 1998. szeptember 30-ai hatállyal került sor.

Kardos Sándor nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Gyakorlati tűzoltóként 1996-tól 1998-ig beosztásának ellátása mellett az üzemanyag-kezelői feladatokat is ellátta. Munkája alapján számos alkalommal részesült kerületparancsnoki, fővárosi parancsnoki, belügyminiszteri elismerésekben, valamint megkapta a Tűzbiztonsági érdemérem bronz fokozatát, továbbá a balesetmentes vezetésért járó jutalmat is.

Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. június 22-én, pénteken, 15 órakor volt a Budakalászi Köztemetőben.

Kardos Sándor nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Tem László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1960-2012)

Tem László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, XX-XXI. és XXIII. Kerületi Parancsnokság Csepeli Tűzőrségének volt gépjárművezetője, 2012. május 01-jén, életének 52. életévében rövid ideig tartó betegség következtében elhalálozott.

Tem László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1983. november 01-jén szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Nemzeti Szabadkikötő állományába beosztott tűzoltói beosztásba, majd 1992. március 01-től a Tűzoltási és Mentési Osztály gépjárművezetőjeként (búvár) teljesített szolgálatot. 1994. február 01-től a Fővárosi XXI. kerületi Tűzoltóparancsnokság, 1998. január 01-től a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. kerületi Parancsnokság, 2000. október 01-től pedig a Speciális Mentési Parancsnokság állományába került áthelyezésre. Végül 2001. január 01-jei hatállyal a XXI. kerületi Parancsnokság állományába került kinevezésre gépjárművezetői beosztásba, ahonnan egészségügyi okok miatt nyugállományba helyezésére 2005. november 30-ai hatállyal került sor.
Tem László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindig precízen, pontosan végezte. 1996-ig 8 alkalommal részesült parancsnoki jutalomban, elöljárói tevékenységét további dicséretekkel, jutalmakkal és a letöltött szolgálati évek után járó kitüntetéssel, valamint balesetmentes közlekedésért járó elismeréssel jutalmazták.

Búcsúztatása 2012. május 25-én (péntek) 11.15. órakor volt az újköztemetőben (Budapest, X. kerület, Kozma utca 8-10.).

Tem László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Berzsényi László nyugállományú tűzoltó törzszászlós (1945-2012)

Berzsényi László nyugállományú tűzoltó törzszászlós, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság I-II. és XII. kerületi Tűzoltóparancsnokságának volt gépjárművezetője 2012. április 18-án, életének 67. évében elhunyt.

Berzsényi László nyugállományú tűzoltó törzszászlós 1966. február 16-i hatállyal került kinevezésre az I-II-és XII. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába, beosztott tűzoltói beosztásba. 1977. november 01-től fűtői beosztásba került, majd 1995-től kazánfűtői feladatai mellett beosztott tűzoltóként is szolgálatot látott el. Feladatait mindig példásan, nagy igyekezettel, szorgalommal végezte. Jó elméleti, és gyakorlati felkészültséggel rendelkezett. Gazdag gyakorlati tapasztalatait eredményesen hasznosította, különösen közel állt hozzá a fiatal, újonc tűzoltók segítése, tapasztalatszerzésükben, kiképzésükben nagy szerepet vállalt.
Elismerései: a Szolgálati érem 10. 15. és 20 éves szolgálat után. Szolgálati Jel 30. év után, Tűzbiztonsági érem ezüst, majd arany fokozata. Kiemelkedő szolgálatteljesítéséért vezetői több alkalommal dicséretben és jutalomban részesítették.

Nyugállományba helyezésére 1996. november 30-i hatállyal került sor, a tűzoltóság hivatásos állományában végzett eredményes munkájának elismerése mellett.

Temetése 2012. május 17-én (csütörtökön) 14:15 órakor volt a Megyeri Temetőben).

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Dunai Kovács Béla nyugállományú tűzoltó ezredes (1926 – 2012)

Dunai Kovács Béla nyugállományú tűzoltó ezredes úr a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságának volt kerületi parancsnoka 2012. március 16-án, életének 86. évében elhunyt.

Dunai Kovács Béla nyugállományú tűzoltó ezredes úr 1948 június 12-ei hatállyal került kinevezésre az állami Tűzoltóság hivatásos állományába. Az állami Tűzoltó Tiszti Iskolát, 1949. február 26-án fejezete be sikeresen. A tiszti iskola elvégzését követően a Győr-Sopron Megyei Osztály Parancsnokság, Győri Vagon és Gépgyár állami Tűzoltó Őrs vezetésével bízták meg. 1949 augusztusától áthelyezésre került az Országos Tűzrendészeti Parancsnokságra, ahol előadóként, majd 1949. novemberétől főelőadói beosztásban dolgozott. Kiemelkedő munkája alapján 1957. januárjától kinevezték a Műszaki Felügyeleti Alosztály Vezetőjének. 1965. április 01-től Megelőző Tűzrendészeti Alosztályon dolgozott, mint alosztályvezető. 1971. november 15-ei hatállyal a Fővárosi XIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság kerületi parancsnokának nevezték ki. Jó elméleti felkészültségét, gazdag gyakorlati tapasztalatait eredményesen hasznosította vezető-irányító munkájában. Közel 10 évig vezette a parancsnokságot. 1960-tól a Gépipari Tudományos Egyesület Tűzvédelmi Központi Szakosztályának tagja és ugyanezen időtől titkára is volt.
Elismerései: a Tűzbiztonsági érem II. fokozata, Tűzbiztonsági érem arany fokozata két alkalommal, a Haza Szolgálatáért érdemérem ezüst és arany fokozatai, Szolgálati érdemérem10-15-20-25-30-35 éves fokozatai, a Mezőgazdaság és Gépipar kiváló dolgozója, Vörös Csillag érdemrend kitüntetés, több alkalommal dicséretek és jutalmak.

A szolgálat felső korhatárának elérése miatt nyugállományba helyezésére 1985. január 31-ei hatállyal került sor.

Temetése: 2012. április 03-án (kedd) 12. 30. órakor volt a Magyar Szentek Temploma, urnatemető termében. (Budapest, XI. kerület Magyar tudósok krt. 1.)

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Érces Ferenc nyugállományú tű. ezredes (1930 – 2012)

Érces Ferenc nyugállományú tűzoltó ezredes, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XX. kerületi Tűzoltóparancsnokságának volt kerületi parancsnoka 2012. március 12-én, életének 82. évében elhunyt.
érces Ferenc nyugállományú tűzoltó ezredes úr 1949. július 1-jei hatállyal került kinevezésre a tűzoltóság hivatásos állományába, mint beosztott tűzoltó. A makói újoncképző tanfolyamot 1949. szeptember 30-án végezte el. Beiskolázásra került a tűzoltó tiszthelyettesi és a tiszti iskolára, melyet 1951. január 1-jén sikeresen befejezett. A tiszti iskola elvégzését követően beosztott tisztként dolgozott a Tolna Megyei Osztály Parancsnokságon 1951. május 31-ig. áthelyezését követően beosztott tisztként dolgozott a VIII. kerületi Alosztályon 1951. szeptemberéig. Kiemelkedő munkája alapján 1951. szeptember 1-jei hatállyal kinevezték az I. kerületi Alosztály Parancsnokának. 1957. január 16-tól a XX. kerületi Alosztályon dolgozott, mint őrségparancsnok. 1960. október 20-tól az Osztály Parancsnokság Szolgálati Osztályán teljesített szolgálatot háttérparancsnokként, majd 1965. augusztus 1-jei hatállyal áthelyezésre került az Országos Parancsnokság, Szolgálati Kiképzési Osztály, Mentő Tűzoltási Alosztály állományába főelőadói beosztásba. Jól hasznosította a háttérparancsnoki beosztásban megszerzett tapasztalatait. 1969. november 15-i hatállyal a Fővárosi XX. kerületi Tűzoltóparancsnokság parancsnokának nevezték ki. Közel 16 évig vezette a parancsnokságot. Több mint 35 év tűzoltói szolgálata alatt példamutató tevékenységet fejtett ki.
Elismerései: a Tűzbiztonsági érem I. fokozata, a Haza Szolgálatáért érdemérem ezüst és arany fokozatai két-két alkalommal, Szolgálati éremérem 10-15-20-25-30-35. éves fokozatai, Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetés, több alkalommal dicséretek és jutalmak.

A szolgálat felső korhatárának elérése miatt nyugállományba helyezésére 1985. március 31-i hatállyal került sor.

Temetése: 2012. március 30-án (pénteken) 16.00 órakor volt a Budapest-Soroksár Nagyboldogasszony templom urnatemetőjében (Budapest XXIII. kerület, Templom u.111.).

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

 

Végh Bernát nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester (1939-2012)

Végh Bernát nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester úr 1972. december 01-ei hatállyal került kinevezésre a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XI kerületi Tűzoltóparancsnokságának hivatásos állományába mint beosztott tűzoltó. A egy hónapos újoncképző tanfolyamot 1973-ben végezte el. 1974. november 01-ei hatállyal gépjárművezetői beosztásba lett kinevezve. 1977-ben elvégezte a darukezelői tanfolyamot, a szer kezelését kiválóan elsajátította, a gyakorlatban jól hasznosította a tanultakat. A későbbiekben technikai felelős megbízást is kapott. A beosztásával járó feladatokat a legjobb tudása szerint igyekezett ellátni. A tűz-és káresetek felszámolása során bátor magatartást tanúsított, több esetben önállóságról tett tanúbizonyságot. A tanultakat önképzéssel bővítette, a tűzoltói szolgálatot élethivatásának tekintette. Őszinte, barátkozó természetű és szorgalmas ember volt. Parancsnokaival, elöljáróival szemben tisztelettudóan viselkedett. Tevékenységét elöljárói, parancsnokai kitüntetésekkel, Tűzbiztonsági érem bronz, ezüst és arany fokozataival, dicséretekkel, jutalmakkal és a letöltött szolgálati évek után járó kitüntetéssel, valamint balesetmentes közlekedésért járó elismeréssel jutalmazták.
 

Stampfer László ny. tűzoltó főtörzsőrmester (1946 – 2012)

Stampfer László nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokságának volt gépjárművezetője 2012. március 1-jén, életének 66. évében elhunyt.
Stampfer László nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester 1977. január 1-jei hatállyal került kinevezésre a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság V-VI-VII kerületi Tűzoltóparancsnokságának hivatásos állományába, mint beosztott tűzoltó. A három hónapos újoncképző tanfolyamot 1977-ben végezte el. 1978. március 1-jei hatállyal gépjárművezetői beosztásba lett kinevezve. A beosztásával járó feladatokat a legjobb tudása szerint igyekezett ellátni. A tűz- és káresetek felszámolása során bátor magatartást tanúsított, több esetben önállóságról tett tanúbizonyságot. A tanultakat önképzéssel bővítette, a tűzoltói szolgálatot élethivatásának tekintette. 1983. február 1-jével a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Technikai és Anyagi Osztály állományába került áthelyezésre, gépjárművezetői engedélye szinte minden kategóriára érvényes volt. 1991. március 1-jével a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába került vissza gépjárművezetői beosztásba áthelyezéssel. Őszinte, barátkozó természetű és szorgalmas ember volt. Parancsnokaival, elöljáróival szemben tisztelettudóan viselkedett. Tevékenységét elöljárói, parancsnokai dicséretekkel, jutalmakkal és a letöltött szolgálati évek után járó kitüntetéssel, valamint balesetmentes közlekedésért járó elismeréssel jutalmazták.
Az egészségügyi alkalmatlansága miatt nyugállományba helyezésére 1992. december 31-ei hatállyal került sor.

Stampfer László temetése: 2012. március 30-án (péntek) 09. 45. órakor volt az újköztemetőben.

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya. 


Varga József nyugalmazott tűzoltó ezredes (1949. július 26. - 2012. február 1.)

Varga JózsefVarga József nyugalmazott tűzoltó ezredes, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Dél-pesti Tűzmegelőzési Régió volt főosztályvezetője (régióvezetője), 2012. február 1-jén, életének 63. életévében súlyos betegség következtében elhalálozott.
Volt munkatársunk 1969. szeptember 1-jén kezdte hivatásos szolgálatát a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság állományában.
A felszerelését követően a BM Akadémia Tűzoltó Tagozatának hallgatója volt. Varga József nyugalmazott tűzoltó ezredes 1972-től az FTP V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokság őrségparancsnokaként, majd tűzrendészeti előadójaként teljesített szolgálatot. Ezt követően 1978-tól az FTP IX. kerületi Tűzoltóparancsnokság parancsnok-helyettese lett. 1983-ban, elvégezte a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát, amellyel felsőfokú állami iskolai végzettséget szerzett. 1984. február 1-jétől az FTP V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokság, majd 2002. április 3-tól az FTP XI. kerületi Tűzoltóparancsnokság parancsnoki feladatait látta el. Az FTP tűzmegelőzési régióinak megalakulása óta, 2003. július 1-jétől a Dél-pesti Tűzmegelőzési Régió vezetőjeként dolgozott, 2005. december 15-ei hatállyal, közös megegyezéssel történő nyugállományba helyezéséig.

Vezetőként egyenletesen magas szintű, kifogástalan szakmai munkát végzett. Az irányítása alá tartozó állománytól fegyelmezett, pontos munkavégzést követelt. Kiemelkedő munkája elismeréséül 1997-ben tűzoltósági tanácsosi cím adományozásban részesült.
Elismerései: a Tűzrendészeti érdemérem ezüst, a Tűzrendészeti érdemérem arany, a Haza Szolgálatáért érdemérem bronz, ezüst, fokozatai, Tűzoltó Szolgálati Jel 30 éves kitüntetés, dicséretek és jutalmak sorozata.
 
Búcsúztatása 2012. február 21-én (kedd) 10.30. órakor volt a Fiumei úti temető ravatalozójában.
 
Varga József nyugalmazott tűzoltó ezredes emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.