Elhunyt bajtársaink 2013


Juhász József ny. tűzoltó alezredes (1949-2013)


Juhász József nyugalmazott tűzoltó alezredes Úr a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IX. kerületi Parancsnokságának volt tűzmegelőzési kiemelt főelőadója, 2013. december 29-én, életének 65. évében hosszan tartó betegség következtében elhunyt.

Juhász József nyugalmazott tűzoltó alezredes 1973. január 01-jén szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságának állományába, mint beosztott tűzoltó. Felszerelésétől 1974. augusztus 01-éig vonulós szolgálatot látott el, a Fővárosi VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságon. Szolgálatellátás során szerzett tapasztalatai alapján érdemessé vált arra, hogy magasabb beosztásba kerüljön. 1976. július 01-jétől tűzmegelőzési előadóként teljesített szolgálatot a Főváros VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságán. A szolgálati feladatok ellátása érdekében 1977. augusztus 01-jétől szolgálatparancsnoki feladatokat látott el a Fővárosi XX. kerületi Tűzoltóparancsnokságon. 1979. június 01-jével tűzoltási- és szolgálati főelőadói beosztásba került kinevezésre, majd 1980. november 01-jével tűzmegelőzési előadóvá minősítették át. 1983. szeptember 01-i hatállyal tűzvizsgálati főelőadói beosztásba lett áthelyezve az FTP Tűzmegelőzési Osztály Tűzvizsgálati Alosztályára. A különböző területeken szerzett szakmai tapasztalatai alapján 1989. augusztus 01-jével a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IX. kerületi Parancsnokságára került áthelyezésre mint megelőzési előadó. 1997. február 01-jei hatállyal mint kiemelt főelőadó látta el helyben feladatait.

2002. december 15-i hatállyal nyugállományba vonult.

A szolgálatban eltöltött munkája elismeréséül az alábbi elismerésekben részesült: Tűzbiztonsági Érdem ezüst-, majd arany fokozata, 10, 20, 30 éves Szolgálati Jel.

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Temetésére 2014. január 08-án, szerdán 11 órakor a Dunaharaszti Temetőben került sor.

Sárosi Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1926-2013)

Sárosi Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság
IV. Kerületi Parancsnokság volt gépjárművezetője 2013. december 24-én, életének 87. életévében betegség következtében elhunyt.

Sárosi Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1958. július 01-én szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IV. kerületi Parancsnokság állományába gépjárművezetőnek, nyugállományba helyezéséig gépjárművezetőként teljesített szolgálatot, nyugállományba helyezésére 1981. január 30-ei hatállyal került sor.

Sárosi Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján számos alkalommal részesült kerületparancsnoki, fővárosi parancsnoki elismerésekben, megkapta a Tűzbiztonsági Érdemérem ezüst és arany fokozatát, valamint a balesetmentes vezetésért járó jutalmat is.

Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. január 17-én (pénteken) 9 óra 45 perckor lesz a Rákospalotai Temetőben.

Sárosi Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Helmeczi Pál ny. tűzoltó hadnagy
(1948-2013)

Helmeczi Pál nyugállományú tűzoltó hadnagy, a Fővárosi Nemzeti Szabadkikötő Tűzoltóparancsnokság volt szolgálatparancsnoka 2013. december 13-án életének 66. évében elhunyt.
Helmeczi Pál nyugállományú tűzoltó hadnagy 1975. szeptember 01-i hatállyal került kinevezésre a Csepel Vas-és Fémművek Üzemi Tűzoltóparancsnokság állományába, beosztott tűzoltói beosztásba.
Nagy szakmai tapasztalatának köszönhetően a káresetek során mutatott magas színvonalú munkájának elismeréséül, rátermettségének és hivatás tudatának köszönhetően 1988-tól szolgálatparancsnoki feladatokat látott el. A parancsnokság átszervezése során 1991-ben került a Fővárosi Nemzeti Szabadkikötő Tűzoltóparancsnokság állományába először főgépészként, majd szolgálatparancsnokként teljesített szolgálatot. Nyugállományba helyezésére 1994. január 31-ei hatállyal került sor.
Munkatársaival és feletteseivel kiváló kapcsolatot alakított ki a Fővárosi Nemzeti Szabadkikötő Tűzoltóparancsnokságnak meghatározó tagja volt. Bajtársai bizalommal fordulhattak hozzá, segítségére és szakmai tudására feltétlenül számíthattak. Feladatait mindig példásan, nagy igyekezettel, szorgalommal végezte. Jó elméleti, és gyakorlati felkészültséggel rendelkezett. Kiemelkedő munkája elismeréséül számos alkalommal részesült dicséretben és jutalomban. Megkapta a Szolgálati Érdem Érem 10 és 15 éves, valamint a Tűzbiztonsági Érem bronz fokozatát.

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.
 

Dr. Bende Péter ny. tűzoltó vezérőrnagy (1953-2013)

Életének 61. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Bende Péter nyugállományú tűzoltó vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság egykori vezetője. A tábornok több mint három évtizedet töltött hivatásos szolgálatban.
Dr. Bende Péter nyugállományú tű. vezérőrnagy 1953. január 25-én született Budapesten. Főiskolai végzettséget a Távközlési Műszaki Főiskola, vasútgépész szakán szerzett. 1979-ben, járműgépész üzemmérnökként szerelt fel az Állami Tűzoltóság Központi Javítóüzemébe. 1980-ban nevezték ki a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság technikai alosztályvezetőjének. Egy év elteltével technikai és anyagi osztályvezető lett. 1981-82-ben elvégezte a BM Tűzoltó Kiképző Központ tisztiátképző szakát, így felsőfokú szakmai képzettséget szerzett. 1990-ben az ELTE jogi karán diplomázott, két évre rá a jogi szakvizsgát is letette. 1991-től az Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Gazdasági Osztályát vezette, egészen 1999. január 1-jéig, ekkortól a fővárosi tűzoltóság parancsnokhelyettese volt. A belügyminiszter 1997-ben ezredessé nevezte ki. A Főváros Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának döntése értelmében 2000 februárjától látta el a fővárosi tűzoltóparancsnoki teendőket, a stafétát nyugállományba vonulásakor, 2011 januárjában adta át utódjának. 2004-től 2013 márciusáig a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke volt. A köztársasági elnök Bende Pétert 2000 augusztusában dandártábornokká, két évvel később, ugyancsak az állami ünnep alkalmából vezérőrnaggyá nevezte ki.
Kiváló munkáját vezetői több esetben elismerték. 2003 májusában a belügyminisztertől Szent Flórián Érdemjelet vehetett át, 2008. március 15-én a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének Katonai Tagozatával tüntette ki.

Dr. Bende Péter nyugállományú tű. vezérőrnagy több évtizedes szakmai pályafutása során – bármely beosztásban teljesített is szolgálatot – mindig kiemelkedő hivatástudatról, a testület iránti elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Tűzoltói generációk nőttek fel a „keze alatt”, tanulhattak tőle tisztességet, emberséget, szakmai alázatot.

2013 december tizenkettedikén, tűzoltói tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben.

Emlékét kegyelettel őrizzük!


Víg Istvánné nyugalmazott közalkalmazott (1950-2013)

Víg Istvánné nyugalmazott közalkalmazott Asszony a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság
Technikai és Anyagi Főosztály volt ügykezelője, 2013. november 28-án, életének
64. életévében betegség következtében elhunyt.

Víg Istvánné nyugalmazott közalkalmazott 1988. április 1-én szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Technikai és Anyagi Osztály állományába. A Technikai Alosztályon gyors és gépíróként kezdte a pályafutását, majd 1994. április 01-től több munkafolyamatot ellátó ügyviteli alkalmazott, 2005. május 01-től ügykezelő. Nyugállományba vonulására 2007. december 12-i hatállyal került sor.
Feladatait példás szorgalommal, nagy szakértelemmel és felelősségteljesen látta el. Munkatársai kedves, vidám embernek ismerték, az évtizedek alatt megszerzett tudását megbecsülték, szakmai munkáját, emberi magatartását elismerték. Számos alkalommal részesült fővárosi parancsnoki dicséretben és jutalomban, tartósan magas színvonalú és példamutató munkáját 1994-ben munkatársi cím, majd 1997-ben főmunkatársi cím adományozásával ismerték el.

Víg Istvánné nyugalmazott közalkalmazott emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Bárdos Antal ny. tűzoltó százados
(1923-2013)


Bárdos Antal ny. tűzoltó százados a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság I-II. és XII. kerületi Parancsnoksága volt tűzrendészeti előadója életének 90. évében elhalálozott.

Volt bajtársunk 1953. február 13-tól teljesített hivatásos szolgálatot a Dózsa Sportközpont hallgatójaként, majd 1953. március 1-től a Budapesti Tűzrendészeti Osztályparancsnokság Anyagi Osztályán előadóként, 1954-től a II. kerületi Tűzrendészeti Alosztályparancsnokságon tűzrendészeti előadói, 1961. 03.15-től az I, II, XII. Kerületi Tűzrendészeti Alosztályparancsnokság előadói beosztásaiban tevékenykedett. 1973. február 28-án nyugállományba vonult. Felszerelése után munkatársai hamar befogadták csendes, nyugodt, udvarias magatartása miatt. Szolgálati feladatait nagyfokú felelősségtudattal, szorgalommal végezte. Tevékenységét vezetői dicsérettel, jutalommal, a letöltött szolgálati évek után járó szolgálati érmekkel ismerték el, és köszönték meg. Kiváló sporteredményei elismeréseként a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem (1954.) elismerésében részesült.

Bárdos Antal ny. tűzoltó százados emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

Haliarszki Tamás tűzoltó főtörzsőrmester (1982-2013)

Haliarszki Tamás tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság gépjárművezetője életének 31. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Haliarszki Tamás tűzoltó főtörzsőrmester 2008. január 2-án szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Észak-pesti Tűzoltási és Mentési Parancsnokság Újpest Tűzőrség Állományába beosztott tűzoltónak.

Haliarszki Tamás tűzoltó főtörzsőrmester magas színvonalon látta el szolgálati feladatait. Az alapfokú tűzoltóképző tanfolyam elvégzése után a IV. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „A” szolgálati csoportjában kezdte meg pályáját, mint beosztott tűzoltó 2008 szeptemberétől gépjárművezetői feladatokat látott el. Munkáját kellő körültekintéssel, kiemelkedően végezte. A rábízott szerekre, felszerelésekre nagy gondot fordított. Szakmai ismereteit önképzés keretében folyamatosan bővítette. Ezt tükrözi, hogy nehézgépkezelői alaptanfolyamot végzett ráépülő képzésként a műszaki mentés gépeire, áramfejlesztő gépeire, valamint létrás gépjárműre is vizsgát tett.

Haliarszki Tamás tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján több alkalommal részesült tűzoltóparancsnoki elismerésekben

Parancsnokai munkáját mindig segítette, támogatta, minden körülmények között tapasztalataira, megszerzett tudására, biztosan támaszkodhattak. Készséggel vállalt munkájához szorosan nem kapcsolódó feladatokat is. Feletteseivel, kollégáival tisztelettudó volt, magatartásával mindenkor jó példával járt elől.

Temetése 2013. szeptember 06-án volt a Kisecseti Katolikus Temetőben (Nógrád megye).

Haliarszki Tamás tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Bach Károly nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1951-2013)

Bach Károly nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. Kerületi Parancsnokság volt beosztott tűzoltója, 2013. augusztus 17-én, életének 62. életévében békésen elhunyt.

Bach Károly nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1980. január 1-én szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. kerületi Parancsnokság állományába beosztott tűzoltónak, nyugállományba helyezéséig beosztott tűzoltóként teljesített szolgálatot, nyugállományba helyezésére 2001. július 31-ei hatállyal került sor.

Bach Károly nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján számos alkalommal részesült kerületparancsnoki, fővárosi parancsnoki elismerésekben.

Búcsúztatása 2013. augusztus 30-án volt a Megyeri úti Temetőben.

Bach Károly nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Bodán László nyugalmazott tűzoltó alezredes (1951-2013)

Bodán László nyugalmazott tűzoltó alezredes, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Közép-pesti Kirendeltség X. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság volt osztályvezetője 2013. augusztus 23-án, életének 62. életévében elhunyt.
Bodán László nyugalmazott tűzoltó alezredes 1974. március 01-jén szerelt fel tűzoltónak a Nyíregyházi Tűzoltóparancsnokságra, mint beosztott tűzoltó. 1974. év augusztus hónaptól a BM Tűzoltó Tiszti iskolába vezényelték, majd az iskola elvégzését követően szolgálatparancsnoknak nevezték ki a Nyíregyházi Tűzoltóparancsnokság állományába.
1982. július 01-én a Nyírbátori Tűzoltóparancsnokság parancsnokának nevezték ki.
1995. szeptember 01-én a Pest megyei Tűzvédelmi Osztály Főelőadójának nevezték ki.
A Kőbányai Tűzoltóparancsnokságra 1996. július 01-én került kinevezésre, mint osztályvezető.
Nyugállományba helyezésére 2006-ban került sor.
Bodán László nyugalmazott tűzoltó alezredes munkáját mindig az elvárásoknak megfelelően, az utasítások pontos betartásával lelkiismeretesen végezte. A szolgálat terén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül több alkalommal kerületi parancsnoki jutalomban, illetve a szolgálati évek után járó 30 éves Szolgálati Érdemérem adományozásában, valamint Tűzbiztonsági Érdemérem ezüst fokozata elismerésben részesült.

Temetése 2013. szeptember 04-én (szerdán) 13:00 órakor történt a nyíregyházi Északi Temetőben (cím: Nyíregyháza, Pazonyi tér 5.)

Bodán László nyugalmazott tűzoltó alezredes emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Kiss Antal tűzoltó főtörzsőrmester (1970-2013)

Kiss Antal tűzoltó főtörzsőrmester Úr 1998. március 01-én szerelt fel a BM TOP Repülőtéri Tűzoltóparancsnokság állományába beosztott tűzoltói beosztásba. Több, mint 15 éves hivatásos szolgálata alatt többször részesítették elöljárói dicséretben és jutalomban. Felsőbb szintű elismerései között tudhatja a Tűzoltóság hivatásos szolgálatában eltöltött évek után járó X. éves Szolgálati Jelet, valamint 10 és 15 éves foglalkoztatási jutalmat. Hivatását mindvégig maximális felelősségérzettel, kiemelkedő szakmai ismerettel látta el. Szolgálati évei alatt nagy gondot fordított elméleti és gyakorlati felkészültségének növelésére. Részt vett a repülőtéri állomány részére előírt nemzetközi képzésen, amit kimagasló eredménnyel teljesített. Tapasztalataira, megszerzett tudására bajtársai, elöljárói biztosan támaszkodhattak. Hivatástudata és elkötelezettsége példával szolgálat fiatal kollégái előtt is.

Kiss Antal tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya.


Horváth István nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1954-2013)

Horváth István nyugállományú tűzoltó főtörzsőrmester Úr 1984. augusztus 29-én szerelt fel a XX. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába vonulós tűzoltó beosztásba. Autószerelői végzettségének és képzettségének köszönhetően 1985-től már gépkocsivezetői beosztásba került kinevezésre. A 18 éves hivatásos szolgálata alatt számtalan esetben részesítették előljárói dicséretben és jutalomban. Hivatását mindvégig maximális felelősségérzettel, kiemelkedő szakmai ismerettel látta el. A fiatal kollégákat szívesen képezte, folyamatosan és önzetlenül adta át tudását. Feladatellátása során szívügyének tekintette a készenléti szerek állagmegóvását, vonulási készségének fenntartását. Szolgálati viszonya közös megegyezéssel 2002. december 15-i hatállyal, nyugállományba vonulással szűnt meg.

Búcsúztatása 2013. augusztus 08-án, a dunaharaszti temetőben volt.

Horváth István nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya.


Dr. Száray Zoltánné nyugalmazott tűzoltó százados (1948-2013)


Dr. Száray Zoltánné nyugalmazott tűzoltó százados 1967. február 16-án került kinevezésre a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság V-VI-VII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába, gyors- és gépíró beosztásba, polgári alkalmazottként.
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Tűzmegelőzési Osztályának állományában 1983. szeptember 16-tól dolgozott. 1995. március 01-jei hatállyal áthelyezésre került a BM Tűz- és Polgári Védelmi Intézet közalkalmazotti állományába. Hivatásos állományba, tanulmányi előadói beosztásba történő kinevezésére 1996. január 01-jén került sor. Első tiszti beosztását, főhadnagyi rendfokozatát 1998. január 01-jétől viselhette. Szolgálati feladatainak ellátását 1998. március 01-től a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság Jogi és Igazgatási Főosztályán,vezénylés útján folytatta, majd 2000. május 01-jei hatállyal visszatért arra a szolgálati helyre, amelynek hosszú éveken keresztül meghatározó személyisége volt, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Tűzmegelőzési Főosztályára.

Szolgálati nyugállományba helyezésére, 37 év munkaviszonyban töltött év után, 2002. június 30-i hatállyal került sor.

Dr. Száray Zoltánné nyugalmazott tűzoltó százados a testületnél eltöltött 35 év alatt több alkalommal részesült különböző szintű, miniszteri, országos parancsnoki és fővárosi parancsnoki elismerésben. Feladatait mindenkor igyekezettel, nagy tapasztalattal, segítőkészséggel végezte, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság közösségének megbecsült tagja volt. Munkatársai mindig számíthattak rá, sajátos humorával kiutat tudott mutatni a legkilátástalanabb helyzetekből is. Pozitív életszemlélete, vidám alaptermészete mindig átsegítette az élet által rámért betegségek legyőzésében.

Örök nyugalomba helyezése 2013. augusztus 06-án, az Óbudai Temető szóróparcellájában történt meg.

Dr. Száray Zoltánné nyugalmazott tűzoltó százados emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság teljes személyi állománya.


Makrai László nyugalmazott tűzoltó zászlós
(1929-2013)

Makrai László nyugalmazott tűzoltó zászlós, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. Kerületi Parancsnokság volt szerparancsnoka, 2013. április 30-án, életének 84. életévében békésen elhunyt.
Makrai László nyugalmazott tűzoltó zászlós 1959. június 16-án szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIII. kerületi Parancsnokság állományába beosztott tűzoltónak, majd 1976-tól nyugállományba helyezéséig szerparancsnok beosztásban teljesített szolgálatot, nyugállományba helyezésére 1981. szeptember 30-ai hatállyal került sor.
Makrai László nyugalmazott tűzoltó zászlós munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján számos alkalommal részesült kerületparancsnoki, fővárosi parancsnoki elismerésekben, valamint megkapta a Tűzbiztonsági Érdemérem arany fokozatát.

Búcsúztatása 2013. május 04-én (szombaton) volt a Szigetmonostori Katolikustemetőben.

Makrai László nyugalmazott tűzoltó zászlós emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Szabó Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy (1955-2013)


Szabó LajosSzabó Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XXII. Kerületi Parancsnokságának volt tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetője, 2013. május 03-án, életének 58. életévében elhunyt.
Egykori kollégánk 1979. január 01-jén került kinevezésre a Fővárosi V-VI-VII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába. Tűzoltói pályafutását beosztott tűzoltóként kezdte, majd szakmai életútját 1983-tól, a zászlósképző iskola elvégzését követően szerparancsnokként folytatta. Szakmai felkészültségére tekintettel 1984.04.01-től szolgálatparancsnoki feladatok ellátásával bízták meg, a beosztásba történő kinevezésére pedig 1987-ben, a 3 éves tiszti iskola elvégzését követően került sor. 1991.05.01-től a Fővárosi XI. Kerületi Tűzoltóparancsnokság rohamszer parancsnokaként, 1992.03.01-től a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Központi Rohamszolgálatának rohamparancsnokaként teljesített szolgálatot. Végül 1993.11.01-jei hatállyal – egy sajnálatos baleset miatt - áthelyezését kérte a XXII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába tűzoltási és műszaki mentési osztályvezetői beosztásba, ahonnan nyugállományba helyezésére 1998.09.30-án került sor.
Szabó Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy szolgálati ideje alatt kiemelkedő munkájának elismeréséül több mint 20 alkalommal részesült parancsnoki dicséretben, továbbá számos más elismerést is maga mögött tudhatott:
1983. Közművelődésért Emlékplakett
1984. Tűzbiztonsági Érem bronz fokozata, Aranykoszorús KISZ jelvény
1988. 10 éves Szolgálati Érem
1989. Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozata

Szabó Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Temetésére 2013. május 29-én (szerda) 15 órakor a Fiumei úti Sírkertben kerül sor.


Béres Jáno
s nyugalmazott tűzoltó zászlós (1945-2013)

Béres JánosBéres János nyugalmazott tűzoltó zászlós, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, III. Kerületi Parancsnokság volt beosztott tűzoltója, 2013. május 02-án, életének 68. életévében elhunyt.

Béres János nyugalmazott tűzoltó zászlós hivatásos szolgálatát 1969. április 16-án kezdte meg a III. kerületi Parancsnokság állományában, beosztott tűzoltói beosztásban, nyugállományba helyezésére 1999. szeptember 30-án került sor.


Béres János nyugalmazott zászlós munkáját a kiemelkedő hivatástudat jellemezte, szakmai hozzáérése, tapasztalata, a tűz- és káresemények során végzett tevékenysége példaértékű volt.


Érdemeinek elismeréséül számtalan alkalommal részesült jutalomban, többek között a 10, 20, 30 éves szolgálati jelre is jogosultságot szerzett, valamint a 20 éves TB bronz éremben, majd a 20 éves szolgálati érdeméremben is részesült. Több évtizeden át tartó kiváló munkájának elismeréséül 1995. május 01-én soron kívül zászlósi kinevezésben részesült.

Végső búcsúztatása 2013. május 24-én (péntek) 15.00 órakor lesz a Terézvárosi Plébánia Templom urnatemető termében (1065 Budapest Pethő Sándor utca 2.). A család kéri a résztvevőket, hogy koszorút a temetésre ne vigyenek, kegyeletüket egy szál virággal róják le.

Béres János tűzoltó zászlós emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Gyetvai Péter tűzoltó törzsőrmester (1984-2013)


Gyetvai PéterGyetvai Péter tűzoltó törzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Észak-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltója 2013. április 29-én, életének 29. évében súlyos betegség következtében elhunyt.

Gyetvai Péter tűzoltó törzsőrmester 2008. december 31-én szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Észak-pesti Tűzoltási és Mentési Parancsnokság Angyalföldi Tűzőrség Állományába beosztott tűzoltónak.

Gyetvai Péter tűzoltó törzsőrmester magas színvonalon látta el szolgálati kötelmeit. Az alapfokú tűzoltóképző tanfolyam elvégzése után a XIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság „B” szolgálati csoportjában kezdte meg pályáját, mint beosztott tűzoltó. Feladatait kellő körültekintéssel, kiemelkedően látta el. A rábízott szerekre, felszerelésekre nagy gondot fordított. Szakmai ismereteit önképzés keretében folyamatosan bővítette. Ezt tükrözi, hogy 2009. évben a műszaki mentés gépeire, majd 2011. évben tűzoltó daru és emelőkosaras gépjárműre is vizsgát tett.

Gyetvai Péter tűzoltó törzsőrmester munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján több alkalommal részesült tűzoltóparancsnoki elismerésekben

Parancsnokai munkáját mindig segítette, támogatta, minden körülmények között tapasztalataira, megszerzett tudására, biztosan támaszkodhattak. Készséggel vállalt munkájához szorosan nem kapcsolódó feladatokat is. Fiatal kora ellenére tisztelettudó volt, munkatársaival jó kapcsolatot alakított ki. Meggondoltan viselkedett, kollégái számára mindig jó példával szolgált.

Gyetvai Péter tűzoltó törzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Temetése időpontjáról későbbiekben adunk tájékoztatást.


Bálint Imre nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1954-2013)


Bálint Imre nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, IX. és X. kerületi Tűzoltóparancsnokság, Kőbányai Tűzőrségének volt beosztott tűzoltója 2013. április 03-án, életének 59. évében elhunyt.
Volt munkatársunk 1983. február 16-án szerelt fel a Fővárosi X. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába beosztott tűzoltó beosztásba. A szakmai végzettséget nyújtó 5 hónapos nappali tiszthelyettes képző iskolát 1984-ben, jó eredménnyel végezte el. Feladatait mindenkor körültekintően, a kiadott parancsoknak megfelelően, szakszerűen látta el. Munkáját lelkesen, igyekezettel végezte. Nagy gondot fordított elméleti felkészültségének növelésére és törekedett minél több gyakorlati tapasztalatra szert tenni. A káresemények felszámolása során bátran, hivatástudattal látta el a beosztásával járó feladatkört. Jelentős szerepet vállalt a fiatal kollégák betanításában, valamint aktív résztvevője volt a különféle tűzoltó vetélkedőknek is. Önként jelentkezett olyan rendkívüli feladatokra, mint például az árvizek által okozott károk felszámolása, ahol segíteni tudott a bajbajutott embertársain.
Bármennyire is szerette munkáját, az állandó terhelés megviselte egészségét. Kérelmére történő nyugállományba helyezésére 2004. december 15-ei hatállyal került sor.
Szakmai tevékenységének elismeréseként átvehette a 10, illetve a 20 év után járó Tűzoltósági Szolgálati Jel kitüntetéseket is.
Halála váratlanul érte nemcsak a családját, hanem a barátokat, régi kollégákat is.
Temetésére 2013. április 11-én (csütörtök) 15 órakor a Monori Református Temetőben került sor.
Bálint Imre nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

 

Szilágyi László Ákos nyugalmazott tűzoltó törzsőrmester (1965-2013)

Szilágyi László Ákos nyugalmazott tűzoltó törzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Tűzoltási és Mentési Osztály Ügyeleti Csoport volt híradósa 2013. április 04-én, 48 éves korában, hosszantartó súlyos betegség következtében elhunyt.

Szilágyi László Ákos nyugalmazott tűzoltó törzsőrmester 1988. január 01-én került felvételre a Fővárosi III. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába, beosztott tűzoltói beosztásba. A Tűzoltási és Mentési Osztály Ügyeleti Csoport állományába 1994-ben került áthelyezésre, ahol híradósként teljesített szolgálatot. Megromlott egészségi állapota miatt 1995. szeptember 30-i hatállyal nyugállományba vonult

Temetésére a Fiumei úti Sírkertben 2013. április 19-én 10.00 órakor, szűk családi körben került sor.

Emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Valkai Zoltán nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1955-2013)


Valkai Zoltán nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IX. kerületi Parancsnokságának volt beosztott tűzoltója 2013. március 27-én, életének 58. évében elhalálozott.

Volt kollégánk 1980. július 01-én szerelt fel a Fővárosi IX. kerületi Tűzoltóparancsnokság hivatásos állományába, beosztott tűzoltó beosztásba. A beosztásához szükséges szakmai végzettséget jelentő Alapfokú Tűzoltóképző Tanfolyam elvégzését követően hatalmas lelkesedéssel kezdte meg tűzoltói pályafutását. Tapasztalatlanságát igyekezett minél előbb leküzdeni, ennek érdekében szívesen elfogadta a rutinosabb társai segítségét. Ezt az időszakot nem felejtette el és évek múltán a megszerzett tudását és tapasztalatát ő is továbbadta a fiatalabb generációnak. A Tűzoltóság kötelékében eltöltött 20 év alatt mindig hivatástudattal, a legjobb képességei szerint végezte feladatait. Közvetlen természetének köszönhetően vezetői, kollégái kedvelték, hozzáértését elismerték. Szorgalmával példát mutatott a közösség számára, munkáját hivatásának tekintette.
Számos alkalommal részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként dicséretben és jutalomban, soron kívüli előléptetésben.
Bár szerette munkáját, szervezete mégsem bírta a fokozott igénybevétellel járó megterhelést és 2000. augusztus 31-ei hatállyal kénytelen volt nyugállományba vonulni.
Bár egészségi állapota nem volt tökéletes, halála mégis váratlanul érte és megrázta családját, volt kollégáit, barátait, ismerőseit.

Elhunyt kollégánktól 2013. április 12-én 15 órakor a Szigetszentmártoni temetőben vettünk végső búcsút.
Valkai Zoltán nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.
 
Pék János nyugalmazott tűzoltó törzszászlós (1932-2013)

Pék JánosPék János nyugalmazott tűzoltó törzszászlós az Országházi Tűzoltóparancsnokság volt szolgálatvezetője 2013. március 25-én, életének 80. évében elhunyt.

Volt munkatársunk 1955. február 15-én szerelt fel a VI. kerületi Tűzrendészeti Alosztályra, vonulós beosztásba. 1971. július 30-án kitűnő eredménnyel végezte el az 1 éves tiszthelyettes képző iskola tűzoltó szakát. Szakmai pályafutása során számos, különböző felelősséggel járó beosztásban bizonyította elhivatottságát. Beosztott tűzoltó, rajparancsnok-helyettes, megbízott rajparancsnok, szolgálatvezető munkaköröket látott el, melyekben minden esetben szakszerűen, hivatása iránti elkötelezettséggel végezte munkáját. 18 éven keresztül dolgozott az V-VI-VII. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományában, így kiváló helyismeretre tett szert a belváros vonatkozásában.
1973. augusztus 16-ai hatállyal áthelyezését kérte az Országház Tűzoltóparancsnokság állományába, ahonnan 1987. augusztus 31-ei hatállyal vonult nyugállományba.

A több mint 30 éves szolgálati ideje alatt feladatait kiemelkedő szorgalommal, odaadással látta el. Szívesen osztotta meg tudását és tapasztalatát az újonnan felszerelt, fiatal és tapasztalatlan kollégákkal. Önzetlen segítségére bátran számítani lehetett. Több jelentős káresemény felszámolása során bizonyította hősies és bátor helytállását. Nagy gondot fordított szakmai felkészültségére, melyet önképzéssel tartott naprakészen. A tűzoltó sport- és szakmai versenyek aktív résztvevőjeként hozzájárult a tűzoltóság hírnevének öregbítéséhez.
Elöljárói, vezetői a kimagasló teljesítményét, elkötelezettségét számos alkalommal dicsérettel, illetve különböző szintű jutalmak adományozásával ismerték el. Átvehette a Tűzrendészeti Érem Bronz, illetve a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, valamint a 10, 15, 20 és 25 év szolgálat után járó Szolgálati Érdemérmet is.
Halála mélyen megrázta mindazokat, akik ismerték és szerették.

Búcsúztatására 2013. április 16-án 17 órakor az Óbudai Temető szóró parcellájában került sor.

Pék János nyugalmazott tűzoltó törzszászlós emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

Varga István nyugalmazott tűzoltó alezredes (1966-2013)

Varga IstvánVarga István nyugalmazott tűzoltó alezredes a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Közép-pesti Tűzoltási Mentési Parancsnokság, Józsefvárosi Tűzőrségének volt osztályvezetője (tűzőrség parancsnok) 2013. április 07-én, életének 46. évében hosszantartó, súlyos betegség következtében elhalálozott.
Varga István nyugalmazott tűzoltó alezredes a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság, Közép-pesti Tűzoltási Mentési Parancsnokság, Józsefvárosi Tűzőrségének volt osztályvezetője (tűzőrség parancsnok) 2013. április 07-én, életének 46. évében hosszantartó, súlyos betegség következtében elhalálozott.

Volt kollégánk 1996. március 01-jén a Magyar Honvédségtől áthelyezéssel került a Fővárosi VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába, szolgálatparancsnok-helyettesi beosztásba. Felsőfokú állami iskolai végzettségét 1988-ban a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán, míg szakmai végzettségét a BM TOP Tűzvédelmi Kiképző Intézet 6 hónapos nappali tűzoltó tiszti átképzőjének 1997. március 10-én történt elvégzésével szerezte meg. Szolgálati ideje alatt végzettségére és szakmai felkészültségére tekintettel egyre magasabb beosztásokba került kinevezésre. Szolgálatparancsnok-helyettesi, szolgálatparancsnoki, majd később osztályvezetői feladatok ellátásával bízták meg elöljárói.
Közvetlen természetének és rendkívül jó humorának köszönhetően könnyen elfogadtatta magát környezetével. Következetes, határozott, de ugyanakkor segítőkész embert ismerhettünk meg személyében. Kollégái, beosztottai nemcsak a munkavégzés során, hanem a magánéletben is számíthattak rá.
Feladatait mindenkor példásan, fegyelmezetten látta el. Elméleti és gyakorlati ismereteit önképzéssel igyekezett bővíteni. A káresetek felszámolása során szakszerűen, körültekintően, az előírásoknak megfelelően vezette a beavatkozó egységet. Később vezetőként, kiváló problémamegoldó képességét és szakmai ismereteit felhasználva sikeresen irányította a Józsefvárosi Tűzőrséget, ugyanakkor megmaradt annak a humánus és önzetlen kollégának, aki korábban volt.
Parancsnokai, elöljárói elismerését kivívta, melyet dicséretek, jutalmak, soron kívüli előléptetések bizonyítanak.
Nyugállományba helyezésére megromlott egészségi állapota miatt 2010. augusztus 15-i hatállyal került sor.
Régóta küzdött betegségével, mely küzdelemben végül alul maradt. Halála mélyen megrázta családját, volt kollégáit, barátait, ismerőseit.

Temetésének időpontjáról a későbbiek során adunk tájékoztatást.

Varga István nyugalmazott tűzoltó alezredes emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.


Bartal Pál nyugalmazott tűzoltó alezredes (1928-2013)

Bartal PálBartal Pál nyugalmazott tűzoltó alezredes a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IV-XV. kerületi Tűzoltóparancsnokság volt kerületi parancsnoka 2013. március 13-án életének 85. évében rövid szenvedés után betegség következtében elhunyt.
Bartal Pál nyugalmazott tűzoltó alezredes 1948. szeptember 01-el kezdte meg tanulmányait az ujonciskolában, majd 1948. december 01-től először a VI. kerületi Alosztályon, majd a Ferihegyi Repülőtéren teljesített szolgálatot, mint vonulós tűzoltó. 1951 március 15-től - augusztus 28-ig a tiszthelyettes iskolán volt hallgató. 1951. augusztus 28-tól – 1955. március 15. között a Pesterzsébeti Jutagyár; ezt követően a Csepeli Vasművek, majd a Vörös Csillag Traktorgyár őrsparancsnoki feladatait látta el.
A tiszti iskolát 1955. március 15. és november 28. között végezte el.
1955. december 01-től – 1962. február 16-ig a XIX. kerületi; a XVIII. kerületi majd ismét a XIX. kerületi Alosztályon dolgozott, mint tűzrendészeti előadó 1962. február 16 – 1966. október 31-e között személyzeti előadóként, majd tűzrendészeti előadóként dolgozott az Országos Tűzoltóparancsnokságon.
Szakmai felkészültsége, tapasztalata alapján 1966. november 01-től kerületi parancsnoki beosztásban dolgozott előbb a XX. kerületi, majd 1969. november 16-tól – nyugállományba helyezéséig – a IV-XV. kerületi Tűzoltóparancsnokságon.
Nyugállományba helyezésére 1983. május 31-i hatállyal a szolgálat felső korhatárának elérésével került sor.
Bartal Pál nyugalmazott tűzoltó alezredes komoly szakmai felkészültséggel, széleskörű gyakorlati ismeretekkel rendelkezett. Megalapozott állásfoglalásaival szakszerű intézkedéseivel irányítása alatt fokozatos fejlődés következett be a kerületek megelőző tűzvédelmi helyzetében.
Magatartására a szerénység, fenyelmezettség volt jellemző.
Kiemelkedő szakmai munkáját több elismerés, kintüntetés fémjelzi.
Átvehette a 10, 15, 20, 25, 30, 35 éves Szolgálati Érdemérmet, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany és ezüst fokozatát, valamint a Tűzbiztonsági Érdemérem bronz fokozatát. Emellett számos alkalommal részesült különböző szintű dicséretben és jutalomban.

Temetése 2013. április 05-én (pénteken) 13:15 órakor volt a Pestlőrinci temetőben.

Bartal Pál nyugalmazott tűzoltó alezredes emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

Juhász László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1944-2013)

Kárai LajosJuhász László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester az Országházi Tűzoltóparancsnokság volt beosztott tűzoltója 2013. március 12-én életének 69. évében súlyos betegség következtében elhunyt.
Volt kollégánk 1967. augusztus 16-án szerelt fel a Csepel Autógyár Üzemi Tűzoltóparancsnokságára, ahol kezdetben beosztott tűzoltó, majd gépjárművezetői feladatokat látott el. 1984. május 01-jei hatállyal áthelyezését kérte a Fővárosi XX. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába, ahol közel 10 évig vezette a laktanya gépjárműfecskendőit. 1993. január 01-től – kérelme alapján – került kinevezésre az Országházi Tűzoltóparancsnokságra. Nyugállományba helyezésére átszervezés miatt 1994. január 31-én került sor.

A közel 27 éves szolgálati ideje alatt munkáját mindig példamutatóan, kiemelkedő szorgalommal végezte. A rábízott szereket, technikai eszközöket előírásszerűen, fokozott figyelemmel, körültekintően kezelte. Kiváló helyismerete révén a káresetek helyszínére rövid idő alatt el tudta juttatni a beavatkozó egységet. Nagy gondot fordított szakmai felkészültségére, melyet önképzéssel tartott naprakészen. A tűz- és káresetek felszámolása során mindig bátor magatartásról tett tanúbizonyságot. Munkáját hivatásának tekintette.
Parancsnokai elismerését kivívta, melyet dicséretek és jutalmak bizonyítanak. Átvehette a Tűzbiztonsági Érem bronz és ezüst fokozatát, továbbá a 10, 15, és 20 év szolgálat után járó Szolgálati Érdemérmet is.
Régóta küzdött betegségével, mely végül legyőzte őt. Halála mélyen megrázta családját, volt kollégáit, barátait, ismerőseit.
Temetésére 2013. március 18-án 14 órakor a Makádi temetőben került sor.

Juhász László nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.


Kárai Lajos nyugalmazott tűzoltó zászlós (1930-2013)
 
Kárai LajosKárai Lajos (1930.01.15-2013.02.22) nyugalmazott tűzoltó zászlós a Fővárosi VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság volt szolgálatparancsnoka 2013. február 22-én életének 83. évében örökre eltávozott körünkből.
Volt munkatársunk 1955. február 01-én kezdte szakmai pályafutását Püspökladányban, vonulós tűzoltóként. 1959. július 01-től instruktori, majd 1961. május 01-től ismét vonulós tűzoltó beosztásba került. 1964. január 01-jei hatállyal áthelyezését kérte a Fővárosi VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság hivatásos állományába, ahol beosztott tűzoltói, őrségparancsnoki, szerparancsnoki valamint szolgálatparancsnoki beosztásokat töltött be. Munkáját kiemelkedő szorgalommal, igyekezettel végezte. A beosztásához szükséges szakmai iskolák sikeres elvégzésén túl nagy gondot fordított elméleti felkészültségének növelésére és törekedett minél nagyobb gyakorlati tapasztalat megszerzésére. A tűz- és káresetek felszámolása során bátran, szakszerűen látta el feladatait. Munkáját hivatásnak tekintette, melyet az is igazol, hogy számos alkalommal vett részt szabadidejéből különféle felkészítéseken, szakmai versenyeken, ahol minden alkalommal kiváló teljesítményt nyújtott.

A tűzesetek felszámolása során tanúsított bátor helytállását, valamint kiemelkedő munkáját elöljárói több esetben különféle szintű jutalmak adományozásával ismerték el. Átvehette a Tűzrendészeti Érem bronz, valamint a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát, továbbá a szolgálati évek után járó 10, 15, 20 illetve 25 éves Szolgálati Érdemérmet is.
1980. április 30-án megromlott egészségi állapota miatt került sor nyugállományba helyezésére.
Szakmai felkészültségével, tapasztalatával, igényességével, segítőkész, fegyelmezett, lelkiismeretes magatartásával minden esetben hasznos tagja volt munkahelyi környezetének. Kollégái nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is bátran számíthattak önzetlen segítségére.
Halála váratlanul érte nemcsak a családját, hanem a barátokat, régi kollégákat is.
Temetése 2013. március 22-én 11 óra 15 perckor történt meg a Pestszentlőrinci Temetőben.

Kárai Lajos nyugalmazott tűzoltó zászlós emlékét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya kegyelettel megőrzi.

Urbán Károly nyugalmazott tűzoltó zászlós (1943-2013)

Urbán KárolyUrbán Károly nyugalmazott tűzoltó zászlós, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIV. és XVI. Kerületi Parancsnokság volt gépjárművezetője, 2013. február 03-án, életének 70. életévében betegség után békésen elhunyt.
Urbán Károly nyugalmazott tűzoltó zászlós 1975. április 01-jén szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XIV. kerületi Parancsnokság állományába gépjárművezetőnek, majd 1975-től nyugállományba helyezéséig gépjárművezető beosztásban teljesített szolgálatot, nyugállományba helyezésére 1996. október 31-ei hatállyal került sor.
Urbán Károly nyugalmazott tűzoltó zászlós munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján számos alkalommal részesült kerületparancsnoki, fővárosi parancsnoki elismerésekben, valamint megkapta a Tűzbiztonsági Érdemérem arany fokozatát.

Búcsúztatása 2013. február 15-én (péntek) 16 óra 30 perckor volt a Fatimai Szűzanya templomban. (1237 Budapest, Szent László u. 149.)

Urbán Károly nyugalmazott tűzoltó zászlós emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Lengyel Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1928-2013)

Lengyel PálLengyel Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IV. és XV. Kerületi Parancsnokság volt híradósa, 2013. február 05-én, életének 85. életévében betegség után békésen elhunyt.
Lengyel Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1957. július 01-jén szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IV. kerületi Parancsnokság állományába beosztott tűzoltónak, majd 1977-től nyugállományba helyezéséig híradós beosztásban teljesített szolgálatot, nyugállományba helyezésére 1979. május 31-ei hatállyal került sor.
Lengyel Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindenkor a pontosság, a hivatástudat és a szakma iránti szeretet jellemezte, a tűz- és káreseteknél kiemelkedő tevékenysége példaértékű volt. Munkája alapján számos alkalommal részesült kerületparancsnoki, fővárosi parancsnoki elismerésekben, valamint megkapta a Tűzbiztonsági Érdemérem arany fokozatát.
Búcsúztatása 2013. február 13-án (szerdán) 14 órakor volt a Veresegyházi Katolikus temetőben.

Lengyel Pál nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Gazdag István nyugalmazott tűzoltó zászlós
(1944-2013)

Gazdag István
Gazdag István nyugalmazott tűzoltó zászlós, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság volt gépjárművezetője, 2013. február 07-én, életének 69. életévében betegség következtében váratlanul elhalálozott.
Gazdag István nyugalmazott tűzoltó zászlós 1967. november 01-jén szerelt fel tűzoltónak, 1970. szeptember 01-jétől a VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságra került. 1982. évben elvégezte a 3 hónapos alapfokú tűzoltóképzőt, majd az iskola elvégzését követően gépjárművezetőként dolgozott a VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságon. Minden szerelőszámban pontosan és jól végezte feladatát. Nyugállományba helyezésére 1995-ben került sor.

Gazdag István nyugalmazott tűzoltó zászlós munkáját mindig az elvárásoknak megfelelően, az utasítások pontos betartásával végezte. A szolgálat terén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül kerületi parancsnoki jutalomban, majd a szolgálati évek után járó 10, majd 15 illetve 20 éves Szolgálati Érdemérem adományozásában is részesítették, ezen kívül megkapta a Tűzbiztonsági Érdemérem előbb ezüstfokozatát 1978-ban, majd aranyfokozatát is 1987. évben.

Búcsúztatása 2013. február 15-én (pénteken) 13.00. órakor volt a Kistarcsai Temetőben.

Gazdag István nyugalmazott tűzoltó zászlós emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Bura János nyugalmazott tűzoltó zászlós (1956-2013)

Bura János nyugalmazott tűzoltó zászlós, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Közép-pesti Tűzoltási és Mentési Parancsnokság Ferencvárosi Tűzőrség volt gépjárművezetője, 2013. január 20-án, életének 57. életévében elhunyt.
Bura János nyugalmazott tűzoltó zászlós 1980. október 01-jén szerelt fel tűzoltónak a VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokságra. 1980. év végén az 5 hónapos tiszthelyettes iskolába vezényelték, majd a tiszthelyettesi iskola elvégzését követően különleges szerkezelőnek (gépjárművezetőnek) nevezték ki a VIII. kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába. Minden szerelőszámban pontosan és jól végezte feladatát. Nyugállományba helyezésére 2006-ban került sor.
Bura János nyugalmazott tűzoltó zászlós munkáját mindig az elvárásoknak megfelelően, az utasítások pontos betartásával végezte. A szolgálat terén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül kerületi parancsnoki jutalomban, majd a szolgálati évek után járó 10 illetve 20 éves Szolgálati Érdemérem adományozásában is részesítették.
Búcsúztatása 2013. február 15-én (pénteken) 09.00. órakor volt a Rákospalotai Temetőben.

Bura János nyugalmazott tűzoltó zászlós emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.



Györfi Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1923-2013)

Györfi Lajos
Györfi Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi XXII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság volt szerparancsnok-helyettese, 2013. január 14-én, életének 89. életévében elhunyt.
Györfi Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1959. október 01-jén szerelt fel tűzoltónak a Budapesti Tűzrendészeti Osztályparancsnokság XXII. Kerületi Alosztályparancsnokságára. 1959. év végén az 1 hónapos újoncképző iskolába vezényelték, majd a tiszthelyettesi iskola elvégzését követően szerparancsnok-helyettesnek nevezték ki a Fővárosi XXII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába. Minden szerelőszámban pontosan és jól végezte feladatát, több esetben látott el rajparancsnok-helyettesi feladatokat. Nyugállományba helyezésére 1978-ban, a szolgálat felső korhatárának elérésével került sor.
Györfi Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindig az elvárásoknak megfelelően, az utasítások pontos betartásával végezte. A szolgálat terén végzett kiemelkedő munkája elismeréséül a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatának, a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatának, valamint a szolgálati évek után járó 10 és 15 éves Szolgálati Érdemérem adományozásában is részesítették.
Búcsúztatása 2013. január 26-án (szombaton) 14.00. órakor volt a martonvásári temetőben (2462 Martonvásár, Bajcsy-Zsilinszky út 12 .).

Györfi Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.


Hári József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester
(1945-2013)

Hári József
Hári József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi XXI. Kerületi Tűzoltóparancsnokság volt híradósa, 2012. december 23-án, életének 67. életévében elhunyt.
Hári József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester 1978. február 01-jén szerelt fel beosztott tűzoltónak a Fővárosi XXI. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományába. A tűzoltó alapfokú tanfolyam elvégzését követően sikeres létrakezelői és kazánfűtői vizsgát tett. 1990. október 01-től fűtőként, 1992. március 01-től pedig újra beosztott tűzoltóként teljesített szolgálatot a Fővárosi XXI. Kerületi Tűzoltóparancsnokság állományában. 1993. március 01-től a parancsnokság híradósi feladatait látta el. Nyugállományba helyezésére 1995. november 30-án került sor.
Hári József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester a tűzoltói szolgálatot élethivatásnak tekintette és munkáját is ennek megfelelően végezte. A 10 éves szolgálati érdemérmen kívül számos alkalommal részesült parancsnoki dicséretben, emellett a tűzbiztonsági érem bronz fokozatát is megkapta.

Búcsúztatása 2013. január 18-án (pénteken) 10.30. órakor volt az Erzsébeti temetőben (1201 Budapest, Temető sor).

Hári József nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

 
Gombocz Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester (1926-2013)

Gombocz Lajos
Gombocz Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi XXII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság volt híradósa, 2013. január 03-án, életének 87. életévében elhunyt.
Gombocz Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester hivatásos szolgálatát 1948. június 01-jén kezdte járőrként a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak Vállalatnál. 1955. januárjától, az instruktori iskola elvégzését követően a Zománcipari Művek budafoki gyártelepén teljesített szolgálatot instruktorként, ahol nagy hangsúlyt fektetett az önkéntes tűzoltók kiképzésére, a dolgozók oktatására. 1960-ban levelező tagozaton elvégezte a 2 éves tűzoltó tiszthelyettes képző iskolát. 1976. június 01-től a Fővárosi XXII. Kerületi Tűzoltóparancsnokság híradósi feladatait látta el, nyugállományba helyezésére végül 1 évvel később, 1977. augusztusában került sor.
Gombocz Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester munkáját mindig kellő odafigyeléssel, pontosan végezte. Több évtizeden át tartó eredményes munkájának elismeréseként parancsnokai több alkalommal részesítették dicséretben, továbbá a 10, 15, 20 és 25 év után járó szolgálati érdemérmet és a tűzrendészeti érem ezüst és arany fokozatát is megkapta .

Búcsúztatása 2013. január 10-én (csütörtökön) 13.00. órakor volt a pusztaszabolcsi temetőben (2490 Pusztaszabolcs, Adonyi út 78 .).

Gombocz Lajos nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

 
Hricsovinyi Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy (1939-2013)

Hricsovinyi Lajos
Hricsovinyi Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Technikai és Anyagi Osztály volt alosztályvezetője, 2013. január 02-án, életének 74. életévében hosszantartó betegség következtében elhalálozott.

Hricsovinyi Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy 1975. április 01-én szerelt fel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Technikai és Anyagi Osztály Anyagi Alosztály állományába anyagi előadó beosztásba, mint kinevezett polgári alkalmazott. 1976. június 01-től revizori beosztást látott el. 1979. augusztus 01-vel a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Technikai és Anyagi Osztály Anyagi Alosztályán hivatásos állományba került kinevezésre, alhadnagyi rendfokozatba, mint anyagi előadó. Szakmai munkája alapján 1979. november 01-ei hatállyal a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Parancsnoka az Anyagi Alosztály alosztályvezetővé nevezte ki. 1982. július 01-én soron hadnaggyá, majd 1985. szeptember 29-én soron kivül tűzoltó főhadnaggyá léptették elő. A BM Tűzoltó Kiképző Központ tisztképző szakát 1982-ben végezte el.

Hricsovinyi Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy munkáját lelkiismeretesen, nagy szorgalommal végezte. A munkahelyi közösség formálásának meghatározó személyisége volt, javaslataival,következetességével folyamatosan segítette a napi feladatok szakszerű ellátását. Nyugállományba helyezésére 1991. november 30-i hatállyal került sor.

Több alkalommal részesült elismerésben. 1981-ben megkapta a tűzbiztonsági érem ezüst, majd 1984-ben az érem arany fokozatát, továbbá a 10, majd a 15 év letöltött szolgálati évek után járó Szolgálati Érdem Érmeket is. 1983-ban SZOT Elnökségi Oklevélben, illetve 1990-ben Miniszteri dicséretben és jutalomban részesült.
Nyugállományba vonulása után is aktívan dolgozott a tűzoltóság érdekében, Bakonybélben az Ő nevéhez fűződik az Önkéntes Tűzoltóság megszervezése.

Hricsovinyi Lajos nyugalmazott tűzoltó őrnagy emlékét kegyelettel őrzi a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság személyi állománya.

Búcsúztatása 2013. február 06-án (szerda) 9:00 órai kezdettel a Budapest Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában történt meg.