Hírek


Emlékezés az egykori fővárosi tűzoltó parancsnokra
2014. december 03. 13:58
Az egy esztendeje elhunyt Dr. Bende Péter nyugállományú tűzoltó vezérőrnagyról emlékezett meg a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság állománya a Farkasréti temetőben, a néhai parancsnok sírjánál.

A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság egykori vezetőjétől tavaly december tizenkettedikén vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben. A tábornok, aki élete hatvanegyedik évében hunyt el, több mint három évtizedet töltött hivatásos szolgálatban, és majdnem tizenegy éven át vezette az ország legnagyobb tűzoltó-parancsnokságát. Szakmai pályafutása során mindvégig kiemelkedő hivatástudatról tett tanúbizonyságot, amely követendő példaként szolgálhat a jövő tűzoltó generációinak.

Dr. Bende Péter nyugállományú tűzoltó vezérőrnagy 1953. január huszonötödikén született Budapesten. 1981-82-ben elvégezte a BM Tűzoltó Kiképző Központ tiszti átképző szakát, így felsőfokú szakmai képzettséget szerzett. 1990-ben az ELTE jogi karán diplomázott, két évre rá a jogi szakvizsgát is letette. 1991-től az Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság Gazdasági Osztályát vezette egészen 1994. január elsejéig, ekkortól a fővárosi tűzoltóság parancsnokhelyettese volt. A belügyminiszter 1997-ben ezredessé nevezte ki. A Főváros Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának döntése értelmében 2000 februárjától látta el a fővárosi tűzoltóparancsnoki teendőket, a stafétát nyugállományba vonulásakor, 2011 januárjában adta át utódjának. 2004-től 2013 márciusáig a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke volt. A köztársasági elnök Bende Pétert 2000 augusztusában dandártábornokká, két évvel később, ugyancsak az állami ünnep alkalmából vezérőrnaggyá nevezte ki.

Kiváló munkáját vezetői több esetben elismerték. 2003 májusában a belügyminisztertől Szent Flórián Érdemjelet vehetett át, 2008. március tizenötödikén a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjének Katonai Tagozatával tüntette ki. Dr. Bende Péter nyugállományú tűzoltó vezérőrnagy több évtizedes szakmai pályafutása során – bármely beosztásban teljesített is szolgálatot – mindig kiemelkedő hivatástudatról, a testület iránti elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Tűzoltói generációk nőttek fel a „keze alatt”, tanulhattak tőle tisztességet, emberséget és szakmai alázatot.

A sírnál Varga Ferenc dandártábornok, az FKI igazgatója helyezte el az emlékezés koszorúját, majd a vezetői és a beavatkozó állomány tagjai gyújtottak mécsest. 


 

Kapcsolódó képek:

Emlékezés az egykori fővárosi tűzoltó parancsnokra Emlékezés az egykori fővárosi tűzoltó parancsnokra Emlékezés az egykori fővárosi tűzoltó parancsnokra
>>> További képek a galériában <<<