Hírek


Komplex gyakorlat Rákosmentén
2015. május 07. 21:24
A fővárosi hivatásos erők mellett közel száz önkéntes vett részt a gyakorlaton

Rákosmente Önkormányzatának Polgári Védelmi Törzse, Önkéntes Polgári Védelmi Szervezete, a Dél-pesti Önkéntes Mentőcsoport, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségének XVII. kerületi Hivatásos Tűzoltó Parancsnoksága csütörtökön komplex katasztrófavédelmi tavaszi gyakorlatot tartott a városközpont szomszédságában található Nyilas-táblán.

A megnyitón elsőként Horváth Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő mondott ünnepi köszöntőt. A tábornok beszédében kiemelte, milyen fontos szerepet töltenek be az önkéntesek a hivatásos szervek mindennapi munkájában. Szűkebb környezetünk védelmét elsősorban magunknak kell megoldani, s ebben játszanak nagy szerepet az önkéntesek. A tábornok beszélt arról is, hogy a közeljövőben az önkéntes tűzoltóságok támogatásán felül százmillió forintos keret áll majd rendelkezésre, amelyre a mentő szervezetek pályázhatnak.

A gyakorlaton húsz önkéntes mentőszervezet közel száz tagja vett részt. Az önkéntesek és a hivatásos szervek – technikai eszközeiket összehangolva – egy fiktív balesetet illusztráltak, amelyben műszaki mentést, tűzoltást, életmentést is gyakoroltak.

A komplex gyakorlatot Tóth József tűzoltó alezredes, az FKI dél-pesti polgári védelmi felügyelője záróbeszédében megfeleltre értékelte.


 

Kapcsolódó képek:

Komplex gyakorlat Rákosmentén Komplex gyakorlat Rákosmentén Komplex gyakorlat Rákosmentén
>>> További képek a galériában <<<