Hírek


Fesztiválon is biztonságban
2019. augusztus 07. 20:43
Ma nyitja meg kapuit a Sziget fesztivál, amelynek mind az előkészítése, mind a lebonyolítása során számos szabályt szem előtt kell tartani azért, hogy az odalátogatók biztonságban szórakozhassanak. A katasztrófavédelem szakemberei számára a rendezvény számos feladatot ad már jóval a kapunyitás előtt, és annak ideje alatt is. A szervezők és a különböző hatóságok mellett azonban a rendezvényen résztvevőknek is ügyelniük kell saját biztonságukra.

A Hajógyári szigeten megrendezett, több mint egy héten át tartó rendezvény a legnagyobb hazai fesztivál, amelynek előkészítése és lebonyolítása során is számos biztonsági előírásnak kell megfelelni. A katasztrófavédelem nem csak ellenőrzi a fesztiválok biztonságát, hanem már a tervezés, engedélyezés időszakában segíti a szervezőket a biztonság megteremtése érdekében.
 
A legfontosabb biztonsági követelmény a szabadtéri zenés-táncos rendezvények esetében, hogy a fesztiválozók veszély esetén a lehető leggyorsabban el tudják hagyni a helyszínt. Ehhez jól kivilágított, sötétben is jól látható táblákon jelzett menekülési útvonalakra van szükség. A húszezer négyzetméternél nagyobb területen, vagy tízezernél több látogatót fogadó rendezvényeken kétméteres, jól látható helyeken felállított kivetítőkön kell bemutatni, hogy mi a teendő veszély esetén.
 
A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezői a fesztivál ideje alatt állandó kapcsolatban vannak. Amennyiben az időjárás azt indokolttá teszi, akár már a vihar kitörése előtt leállítható a rendezvény. Ha már tart a rendezvény, amikor kedvezőtlenre fordul az időjárás, semmiképpen ne meneküljünk fa alá, hiszen nemcsak a villámcsapástól kell tartani, hanem attól is, hogy a szélben nagyobb ágak törhetnek le. Sátrat csak az arra kijelölt helyen állítsunk fel. Soha ne haladjunk a helyszínről kiáramló tömeggel szemben, és ne meneküljünk a színpad, vagy fém konténerek közelébe, hiszen azok nem védenek a villámok ellen, sőt, minél több ember zsúfolódik össze kis helyen, annál nagyobb a balesetveszély. Ha betartjuk a biztonsági személyzet utasításait, akkor egy viharos fesztiválról is biztonságban távozhatunk.