Ünnepség a Polgári Védelem Világnapján

2020. március 03. 13:16

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Polgári Védelem Világnapja alkalmából március 2-án rendezett ünnepséget az Igazgatóság Dologház utcai épületében, a gróf Széchenyi Ödön teremben. Az eseményen a Református Szeretetszolgálat Mentőcsoport és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet hallgatóiból létrehozott Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat tagjai tettek esküt.

Az ünnepség elöljárója Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese volt. Az eseményen részt vett Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dr. Mészár Erika, Budapest Főváros kormányhivatalának igazgatója, Dr. Vass Gyula tűzoltó ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet igazgatója és Bakai Kristóf Péter, a Budapest Mentőszervezet elnöke.

A rendezvény a Himnusz hangjaival kezdődött, majd Sági Norbert tűzoltó alezredes, polgári védelmi felügyelő mondott ünnepi beszédet. Az alezredes beszédét követően a Református Szeretetszolgálat Mentőcsoport tagjai, valamint az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálathoz újonnan csatlakozott önkéntesek tettek esküt. Az eskütételt követően Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM OKF műveleti főigazgató-helyettese Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató nevében csapatzászlót adományozott a Református Szeretetszolgálat mentőcsoport önkéntesei részére.

A református kórus és a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának műsora után csapatzászlót vehetett át az újonnan alakult református mentőcsoport. A mentőcsoportot Molnár Róbert a Magyar református Szeretetszolgálat lelkésze áldotta meg.

A református szeretetszolgálat önkénteseinek zászlajára szalagot kötött Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, Dr. Mészár Erika igazgató, Molnár Norbert református lelkész és Bakai Kristóf Péter elnök.

Ezt követően az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálatának végzős diákjai átadták a csapatzászlót az első éves hallgatóknak.  

Az okleveleket és elismerések Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok és Bakai Kristóf Péter elnök adta át. Az ünnepség zárásaként Sándor Endre, Kovácsvágás polgármestere adományozott zászlószalagot. 

Dr. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok pohárköszöntőjében kiemelte, hogy a Református Szeretetszolgálat az első olyan egyházi mentőszervezet, amely önként csatlakozott a Budapest Mentőszervezethez. Ezután a tábornok megköszönte az önkéntesek áldozatos munkáját.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap