Tartalomjegyzék

Kettős jubileum a fővárosi tűzoltóság történetében

2020. november 18.

Idén, 2020-ban nem csak a budapesti, ezzel a magyar hivatásos tűzoltóság működésének 150 éves jubileumát ünnepeljük, hanem a budapesti központi tűzoltólaktanya átadásának 125. évfordulóját is.

1870-ben kezdte meg működését a fővárosban, ezzel az országban az első hivatásos tűzoltóság, amelynek megszervezése gróf Széchenyi Ödön nevéhez fűződik, aki a szervezet első főparancsnoka is volt egyben.

A fővárosi tűzoltóság első őrsége az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, az Eskü téren kapott elhelyezést, ideálisnak korántsem nevezhető körülmények között. Még abban az évben további két tűzőrséget állítottak fel. Pestet, Budát és Óbudát  1873-ban egyesítették, ezt követően a budai oldalon is megkezdődött a tűzőrségek fejlesztése.

A fővárosi tűzoltóság a negyedszázados jubileumát már az új központi laktanyában ünnepelhette meg. A Kun-utcai telken felépített korszerű tűzoltó laktanyát ünnepélyes külsőségek között avatták fel 1895. november 17-én, Budapest Főváros egyesítésének évfordulóján.

Az idén éppen 125 éves, nemrégiben műemléki védettség alá került központi laktanya, számos átépítésen, újjáépítésen esett át hosszú története alatt, eközben díszes tornyával mindvégig meghatározó motívuma az utcaképnek, egyben a fővárosi hivatásos tűzoltóság szimbólumává vált.

Az épület  történetét az évforduló alkalmából készített rövid dokumentumfilmben mutatjuk be.