Új hírközpont az FTP-n

Új hírközpont az FTP-n
   Az új hírközpont
fővárosi tűzoltóság ügyelete 1998
A kivitelezésre vállalkozók közül a Siemens Rt. nyerte el a közbeszerzési pályázatot 1998. május 4-én, és az ünnepélyes átadás része lehetett a Flórián-napi programoknak. Az új központ egyidejűleg 4+1 fogadó állomáson fogadhat tűzjelzést (a korábbi kettőn fogadhatott). A híradó ügyeletes a szükséges adatokat betáplálja a számítógépbe, amire a monitoron megjelenik az adott helyszín és az esemény súlyosságának megfelelő optimális riasztási rend (melyik tűzoltólaktanyából, milyen tűzoltószerek szükségesek), ezután a számítógéppel végrehajtatja a riasztást (elfogadja a felkínált kombinációt, vagy növeli, illetve csökkenti a riasztandó egységek számát, féleségét). A riasztás az érintett kerületi parancsnokság hírközpontjában automatikusan írásban – kinyomtatva – jelenik meg, a szertárkapuk kinyílnak és a közlekedési lámpa átvált. E legfejlettebb technikai színvonalat képviselő berendezés megnyitotta az utat egy minőségileg teljesen új – a számítástechnika és informatika vívmányait felhasználó – kommunikációs rendszer megteremtéséhez

 
Összesen 3400 tűzesethez riasztották 1998-ban a fővárosi tűzoltókat. Ez négy százalékkal kevesebb, mint 1997-ben, de az egyéb mentési feladatok száma ugyanakkor öt százalékkal emelkedett. A lángok harmincnégy emberéletet követeltek, míg százöt ember életét a tűzoltók mentették meg. A fővárosi parancsnok kiemelkedően fontos feladatként határozta meg a lakosság tűzvédelmi felkészítését, s e téren 260 óvodában és 242 általános iskolában ismertették meg a gyermekeket a tüzek legfőbb jellemzőivel.

  Mercedes típusú erdőtüzes tehergépjármű 
Mercedes típusú erdőtüzes tehergépjármű
Az év során öt új tűzoltófecskendő és két különleges szer (erdő- és olajtűz oltására alkalmas) került a szerállományba. Megkezdték Budapest hosszú távú tűzvédelmi tervének kimunkálását, aminek befejezését 1999-re tervezték. Ebben új laktanyák, például egy békásmegyeri őrs létrehozása is szerepelt. A főváros főpolgármestere adta át a fővárosi fejlesztésben finanszírozott „búvárszert”. A Mercedes VARIO típusú gépjármű nagy hiányt pótolt, hiszen már hosszú idő óta vonult gépjárműfecskendővel a búvárszolgálat. A szolgálat búvárai az egész ország területére riaszthatók, így a beavatkozásukra felkészüléshez nélkülözhetetlen a korszerű felszerelésekkel málházott gépjármű.

  Mercedes Vario búvárszer
Mercedes Vario búvárszer
 
 
 
A hazai hivatásos tűzoltóságok közül egyedül a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság rendelkezik speciális búvárszolgálattal. A huszonegy búvárból és búvár szolgálatvezetőből álló csapat is 24/48 órás váltásos rendszerben látja el a szolgálatot. A nap 24 órájában közülük hét fő az ország bármely pontjára riasztható. Elsősorban vízi életmentő akcióban vesznek részt, de segítenek a folyókba, tavakba fulladt áldozatok, a különböző vízbe esett tárgyak, valamint a bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítékok felszínre hozatalában is. Az új búvárszerre a főváros ötvenmillió forintot biztosított. Hasonló módon fővárosi finanszírozásban készült el a két Mercedes típusú speciális tehergépkocsi, az erdőtüzes és a vegyi mentesítő.

Országos és Nemzetközi Tűzoltóverseny Budapesten

1998. július 3-5. között Budapesten rendezték meg a hivatásos tűzoltók a VI. Gróf Széchenyi Ödön Országos és Nemzetközi Tűzoltó-sportversenyt. Budafokon a BMTE sporttelepen tartották a verseny megnyitóját, három versenyszámát, valamint a díjkiosztó és záróünnepélyt. A horoglétra versenyt a kispesti autóbusz pályán rendezték. A hazai tizenkilenc megyei és FTP csapaton kívül Oroszország (két csapattal), Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna csapatai és egyéni versenyzői mérték össze felkészültségüket.

Eredmények a hazai csapatok versenyében:
1.Bács-Kiskun megye
2.FTP
3.Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Az egyéni versenyben - 100 méteres akadálypálya:
1.Illés Gergely törzsőrmester, Bács-Kiskun megye
2.Tarcsa Csaba főtörzsőrmester, FTP
3.Györkös Imre őrmester, Zala megye
Horoglétra:
1.Marza Rezső főtörzsőrmester, FTP
2.Fülöp Attila főtörzsőrmester, FTP
3.Tarcsa Csaba főtörzsőrmester, FTP
Nemzetközi összetett versenyben:
1.Csehország
2.Ukrajna
3.Oroszország

1998 kiemelkedő tűz-és káresete

Március 12-én 2 óra 20 perckor templomtűzhöz riasztották az egységeket az V. kerületi Váci utca és Nyári Pál utca sarkára. A helyszínre érve a tűzoltókat körülbelül nyolc emelet magasra csapó lángok fogadták, mivel teljes terjedelmében égett a templom felújításához épített állványzat. A nagy erőket összevonó tűzoltók a tüzet nyolc vízsugárral és egy emelősugárral körülbelül fél óra alatt megfékezték. A templom szerkezetére nem terjedt át a tűz, de a környék lakóházait a robbanásveszély és a nagy hőterhelés veszélyeztette. Az állványzat megrogyott, és az ott szárításra működtetett pb gázpalackok mentésére volt szükség. Az eset során nem sérült meg senki, de az anyagi kár jelentős volt.

Február 21-én kora délután a II. kerületi Lövőház úton a „Mammut” üzletház építéséhez használt toronydaru a szétszerelési munkálatok során összedőlt. A lezuhanó vasszerkezet két munkást halálra zúzott, további három személy súlyosan, egy személy könnyebben megsérült. Az ott parkoló gépkocsik közül hét károsodott. A toronydaruról lezuhanó beton ellensúly szétrepülő darabjai megrongálták a szemben lévő házak ablakait és kirakatait. A halottakat és a sérülteket a kivonult tűzoltó egységek hidraulikus feszítővágó és daru segítségével kiemelték, valamint magasból mentő emelővel a daru még álló részének veszélyessé vált szerkezeti elemeit, és az üzletház homlokzatán megrongálódott, lelazult elemeket leszedték.

Június 9-én a Budapesti Vegyiművekben a húsz méter magas kémiai-technológiai torony első szintjén egy desztilláló tartályürítés közben felrobbant. A helyszínre vonult egységek a vezérlő rendszerre és a külső hőszigetelésre átterjedt tűz oltásával egyidejűleg sikeresen megszüntették a robbanásveszélyt.
Október 19-én 12 óra 45 perckor egy pb gázpalack szabálytalan csatlakoztatásából adódóan tűz, majd a tűzben felhevült palack miatt robbanás keletkezett a III. kerületi Bécsi út 343. szám alatt, a volt téglagyár területén. Égett egy 60x10 méteres földszintes raktárépületben öt raktárhelyiség, körülbelül száz négyzetméter területen, ahol ipari cérnát tároltak. Az eset során a pb palack csatlakoztatását végző személy a helyszínen életét vesztette. A kivonult egységek a tüzet harminc perc alatt eloltották, megakadályozva a tűz továbbterjedését. A kár azonban jelentős volt.

Október 22-én 12 óra 20 perckor tűz keletkezett a XIV. kerületi Mogyoródi út 128. szám alatti Váci Mihály Kollégiumban. Égett a három emeletes épület mellett kialakított konyha és ebédlő körülbelül háromszáz négyzetméteres területen. A nagy erőkkel kivonult tűzoltók az épületből harminc személyt kimentettek, közülük tizennégyet a mentők füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak. A tüzet kétórai munkával eloltották. November 2-án a VIII. kerületi Népszínház utcában eltörött egy 800-as főnyomócső, s a beszakadó úttest elnyelt két gépkocsit is. A környező épületek pincéiben másfél méteres víz állt. A helyszínre érkező rajok a gépkocsikat daruval kiemelték, a pincékben összegyűlt ezer köbméter vizet hat Honda szivattyúval és két búvárszivattyúval több, mint hét óra alatt eltávolították.

December 9-én 11 óra 7 perckor jelezték, hogy a VI. kerületi Városliget fasor 4. alatti Általános Iskola egyik tantermében tanítási idő alatt tűz keletkezett. A diákok egy része az udvarra, többségük az épület erkélyére menekült. A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók a tűzoltással egyidejűleg elkezdték az épületben rekedtek felkutatását és Revitox álarcokkal történő kimentését. Egy másik raj kihúzós létrával az erkélyről mentette a diákokat. A magasföldszinti könyvtárban keletkezett tűz füstje elárasztotta az épületet, tizenhárom diákot és két tanárt füstmérgezés gyanújával a mentők kórházba szállítottak.

A Fővárosi Nagycirkusz területén a produkcióra előkészített zsiráf lábai elzsibbadtak, s nem tudott lábra állni. A riasztott tűzoltók cirkuszi attrakcióval felérő megoldást választottak. Daruval felemelték az állatot, mire lábaiba újra visszatért az „élet”. A beavatkozást a TV-n keresztül sokan megcsodálhatták.

Minárovics János ny. tű. ezredes

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap