2000-2002

2000-2002
A katasztrófavédelmi törvény hatályba lépése

Az 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről 2000. január 1-jétől lépett hatályba, egyidejűleg a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság megszűnt és megalakult a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amely főigazgatójának dr. Bakondi György vezérőrnagyot nevezték ki.
A katasztrófavédelem állami feladat, amelyet a főigazgatóság a megyei szervezetein keresztül lát el. Fenti jogszabály végrehajtási rendelkezése értelmében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató szakfelügyelet lát el a Fővárosi Hivatásos Önkormányzati tűzoltóság vonatkozásában.
 
Újabb komoly beavatkozás a Budapest Sportcsarnok tüze után

Alig egy hónappal voltak túl a fővárosi tűzoltók a Budapest Sportcsarnok tüze után, január 10-én éjjel érkezett a jelzés a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság hírközpontjába, miszerint ég a Globe Színház. Kiérkezéskor a tűzoltók megállapították, az épület belső tere teljes terjedelmében ég, így a kezdeti II-es kiemelt riasztási fokozatot IV-esre módosították. Az oltást vízhiány nehezítette, mivel a színház közelében lévő tűzcsapokban alacsony volt a víznyomás, ez a probléma újabb rajok helyszínre vonulását sürgette. Időközben V-ösre kellett módosítani a riasztási fokozatot. A munkálatok alatt felrobbantak azok a PB gázpalackok, amelyeket a színház fűtésére használtak. A három robbanás után a sugarakat szakaszosan működtették, oltóvíz tartalék esetére. Mindent összevetve, 31 raj 111 tűzoltója dolgozott a lángok megfékezésén. A Globe Színház nem volt biztosítva, kizárólag a rendezvények idejére kötöttek biztosítást.
 
Dr. Bende Péter a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság élén

   dr. Bende Péter tű. ezredes
dr. Bende Péter tű. ezredes
2000. január 19-én megtartott ülésén a Fővárosi Önkormányzat Városrendészeti Bizottsága határozatlan időre 2000. február 1-jei hatállyal – pályázat alapján – kinevezte dr. Bende Péter ezredest, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság parancsnoki beosztásába.
Dr. Bende Péter közlekedési mérnök, jogász, jogtanácsos. 1979. május 1-jével nyert felvételt az FTP Központi Javító Üzemébe előadóként. 1980. július 1-jétől az FTP Technikai és Anyagi Osztály Technikai Alosztályvezetője. 1981. június 1-jétől megbízást kapott az FTP Technikai és Anyagi Osztály vezetői feladatainak ellátásával. 1981-82 évben elvégezte a BM TKK Tisztiátképző szakát, így felsőfokú szakmai képzettséget szerzett. 1982-ben kinevezik a Technikai és Anyagi Osztály vezetésére. 1991-től az FTP Gazdasági Osztály vezetője. 1999. január 1-jétől az FTP parancsnokhelyettese 1997-2000-ig a Budapesti Tűzoltó Szövetség elnöke. A belügyminiszter 1997-ben ezredessé nevezte ki.
 





Megemlékezés a 130 éves jubileumról

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság fennállásának 130 éves évfordulója, valamint Szent Flórián napja alkalmából nagyszabású, színvonalas ünnepségsorozatot tartottak 2000. május 3-7. között. Május 3-án több kerületi tűzoltóságon tartottak megemlékezést a tűzoltók napja alkalmából és e nap délutánján nyitották meg a tűzoltóság 130 évét bemutató történeti kiállítást az FTP nagy kultúrtermében. A megnyitón megjelent többek között Valenta László, a Belügyminisztérium kabinetfőnöke, Kökényesi Antal, Budapest rendőrfőkapitánya, dr. Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató, Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke. Dr. Bende Péter ezredes, fővárosi parancsnok a megnyitó ünnepségen elismeréseket, jutalmakat adott át. A következő napon „Életük árán is” címmel nyílt fotókiállítás E. Várkonyi Péter és Molnár Péter fotóriportereknek a tűzoltók munkáját megörökítő képeiből a Magyar Természettudományi Múzeumban, május 7-én pedig Tűzoltó Majálist rendeztek a Városligetben helikopteres bemutatóval. Délután tűzoltózenekarok és egyéb látványos bemutatók szórakoztatták a közönséget.
A fővárosi tűzoltóság a megalakulása óta eltelt 130 év alatt egyfolytában, békében és háborúban, éjjel-nappal mintegy 47350 napon át teljesítette hivatását. Ez idő alatt a kezdettől fogva vezetett tűzeset-nyilvántartások szerint 1870-től 1932-ig 32050 tűzesetet regisztráltak, 1903-tól 1972-ig terjedő években a tűzesetek évi átlagszáma 1990. A statisztika görbéje 1992-ben már 4000 fölé emelkedett, s 1999-ben 7202 esetben riasztották a fővárosi tűzoltókat, de tűzoltásra mindössze 2699 esetben került sor, műszaki mentéseknél viszont 2736 esetben avatkoztak be.

Szent Flórián Kispályás Labdarúgó Kupa első alkalommal

A győztesek  
Szent Flórián Kispályás Labdarúgó Kupa 2000
A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság május 13-án rendezte meg először a Szent Flórián Kispályás Labdarúgó Kupát, azzal a hagyományteremtő szándékkal, hogy a környező országok fővárosi tűzoltóságainak futballbarát tűzoltói évente egyszer összemérjék erejüket a pályán. Az első alkalommal hat csapat jött össze a BM Vágóhíd utcai sporttelepén, aranyérmet Románia, ezüstöt Szlovákia, míg bronzot a vendéglátó csapat szerzett.
 






Megalakul a mentőkutyás egység

Június elsejével megalakul a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon a mentőkutyás egység. A szolgálat négy fővel kezdett, nyolcórás munkaidőben, de 24 órás riaszthatósággal vonult.

Magas rangú vendég látogatása Lengyelországból


   A lengyel tűzoltó küldöttség
Waldemar Pawlak és a lengyel tűzoltó küldöttség
Vendégünk volt Waldemar Pawlak, aki 1993 októbere és 1995 januárja között Lengyelország miniszterelnöke volt. Hazánkba a Lengyel Köztársaság Önkéntes Tűzoltóságok Szövetségei vezetőségének elnökeként látogatott július 4-én az általa vezetett delegációval.
 








Dr. Bende Péter dandártábornoki kinevezése

A Magyar Köztársaság Elnöke dr. Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnokot 2000. augusztus 20-án dandártábornokká nevezte ki.
Képernyőn a tűzoltók munkája

Együttműködési megállapodás született augusztus 30-án a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság és hét közszolgálati, kereskedelmi és kábeltelevízió között azzal a céllal, hogy az FTP videószolgálatának felvételei a televíziók hírműsoraiba kerüljenek.

Átszervezés az FTP-n

Szeptembertől jelentős átszervezés történt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságon, az új állománytáblázat a következőképpen módosult. A Parancsnoki Törzs, mint szervezeti egység megszűnt. A Titkársági Főosztály létszáma növekedett, megalakult a Kommunikációs és Jogi Önálló Osztály. A korábbi személyzeti vonal Humán Főosztályként működött tovább. Az Informatikai és a Tűzmegelőzési Főosztály változatlan szervezeti keretek közt dolgozott tovább. A Tűzoltási és Műszaki Mentési Főosztály nevének változása (Tűzoltási, Műszaki Mentési és Katasztrófa-elhárítási Főosztály) kifejezte a változó feladatokhoz való igazodást. Megalakult a kerületi parancsnoksági kategóriába sorolt egység, a Speciális Mentési Parancsnokság. A Technikai-Anyagi és Pénzügyi Főosztály állományából kiemelték és önálló szervezeti egységként funkcionáltatták a Pénzügyi Főosztályt és az Ingatlan-fenntartási Önálló Osztályt.

Új tűzoltóhajó

Prometheust, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság öreg tűzoltóhajóját október 9-én végre leselejtezhették. Átadták ugyanis az UKI/INIÖ AXEL 13.00 típusú finn hajót, amit két Volvo dízelmotor hajt. A négy méter széles és 14 méter hosszú jármű óránként 40 kilométeres sebességgel képes haladni, a háromfős kezelőszemélyzeten túl másfél tonna, vagy harmincöt személy szállítására képes. A hajón egy 6000 liter/perces Rosenbauer szivattyú található, amely a hajótest alól szívja fel a vizet. Tetejére egy 2400 liter/perces habvízágyút, oldalára 12 nyomócsonkot szereltek. Szintén az oldalán található az a 14 szórófej, ami vízfüggönyt kilőve megvédi a hajót a külső hőhatásoktól. A jármű több mint 100 millió forintba került, aminek egyik felét a Belügyminisztérium, másikat a Fővárosi Önkormányzat állta.

A főpolgármester látogatása az FTP-n

December 4-én dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere látogatott a Fővárosi Tűzoltóprancsnokságra, ahol az ott megtartott állománygyűlésen kijelentette: a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében kifizetik a fővárosi tűzoltók délutáni és éjszakai pótlékát. Mintegy 674 millió forintot utaltak a fővárosi tűzoltóság állományában dolgozó tűzoltóknak, amely összeget a Belügyminisztériumtól kívántak visszaperelni.

Új eszközök a fővárosnak

A 2001-es esztendő kedvezően indult a fővárosi tűzoltók számára. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 15 kerületi parancsnoksága január 17-én műszaki-technikai eszközöket kapott 54 millió forint értékben. A felszerelések beszerzését a mintegy négy éve kiírt műszaki-fejlesztési tenderrel indították, illetve abból az egymilliárd forint támogatásból is finanszírozták, amit az FTP a Fővárosi Önkormányzattól, a Belügyminisztériumtól és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól kapott az elmúlt évben.

A főpolgármester is részt vett az elmúlt évet értékelő értekezleten

A fővárosi tűzoltók 2000. évi munkáját jónak értékelte Demszky Gábor főpolgármester, a BM OKF és a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottsága is a március 9-én megtartott évértékelő értekezleten. A tűzoltók tevékenységét érintő események 2000-ben 2,1%-kal, 7359-re emelkedtek.
A tűzesetek száma (3625) 34%-kal nőtt, a műszaki mentéseké (2095) pedig 24%-kal csökkent. Tűzeseteknél 11-en, műszaki mentéseknél pedig 69-en hunytak el. Elhangzott az is, negyven százalékkal csökkenhet a tűzoltók jövedelme, ha a parlament elfogadja a pótlékrendszer átalakításáról szóló kormányzati elképzeléseket.

Segítség szolnoki kollégák családjainak

2001 márciusában Szolnokon tragikus baleset történt helyi kollégákkal, egy tűzoltó elhunyt, négy kolléga súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. A baleset áldozatainak és sérültjeinek javára az FTP állománya adománygyűjtést rendezett, mely után 763.550.-Ft-ot juttattak el a balesetet szenvedett, illetve elhunyt tűzoltó bajtársak hozzátartozóinak.

Megsérült három tűzoltó

Május 24-én délután negyed négykor érkezett a riasztás a fővárosi tűzoltókhoz, hogy a III. kerületben, a Kossuth Lajos üdülőparton ég az egykori Római Klub. A használaton kívüli, 500 négyzetméter alapterületű, háromszintes épület tetőszerkezete teljes terjedelmében, az első emeleten négy helyiség részben állt lángokban. A felderítés közben a második emeleten álló két tűzoltásvezető alatt az átégett födém beszakadt. Jambrik Rudolf alezredes és Palotai Gábor őrnagy egy emeletnyit zuhantak, együtt az égő födémdarabokkal, törmelékekkel. A kollégák azonnal kimentették őket, de így is súlyosan megégett Jambrik alezredes keze és arca, valamint Palotai őrnagy keze. Negyedórával a baleset után Németh Zsolt törzsőrmester szenvedett kézsérülést. A mentők mindhármukat a Honvéd Kórház égési osztályára szállították. A lángokat végül többórás, megfeszített munka után hat habosított „C”, egy létra és két emelő sugárral fékezték meg a tűzoltók.

Tűz a FOTEX irodaházban

A Fotex tulajdonában lévő Reitter Ferenc utcai irodaház belső biztonsági rendszere augusztus 4-én füstszivárgást jelzett az épület II. emeletéről. Az éjszakai portás személyesen ellenőrizte, hogy az érzékelő nem tévedett-e. Az emeleten ekkor már gomolygott a füst, így a portás azonnal értesítette a tűzoltókat. Az FTP ügyeletére 22.15-kor érkezett a jelzés, húsz gépkocsival vonultak a tűzoltók a helyszínre. Előbb emelőkosárból, kívülről kezdték meg az oltást, majd egy csoport a III. emelet padlózatát hűtötte, hogy ne omoljon be a födém. Hajnali háromig tartottak a munkálatok. Oltás közben négy tűzoltó sérült meg, egyikük füstmérgezést szenvedett, míg a többiek a szétrepülő üvegszilánkoktól, törmelékektől szereztek sebesülést. A tüzet elektromos meghibásodás okozta.

Gyermekhalálok egy kispesti lakástűzben

Augusztus 15-én a reggeli órákban kapták a tűzoltók a riasztást, miszerint a XIX. kerületi Kosárfonó utcában egy tizenegy emeletes panelház kilencedik emeleti lakásában tűz ütött ki. A tizennyolc kocsival helyszínre vonuló tűzoltókat döbbenetes kép fogadta: a lakás ablakaiból többméteres lángcsóvák csaptak ki. A nyolcvan négyzetméter alapterületű lakás teljes terjedelmében égett, hat vízsugárral sikerült elfojtani lángjait. A tűzben egy férfi és két gyermek lelte halálát. Egy kislányt és egy férfit súlyos égési sérülésekkel, egy nőt füstmérgezéssel sikerült kimenteni. A kiégett lakás alatti és feletti emeleteken, a hetediktől a tizenegyedikig, több lakásból ki kellett költöztetni a lakókat, mivel a meglazult épületszerkezeteket alá kellett dúcolni. A tüzet a zárlatos televízió okozta.

Emlékezés amerikai bajtársainkra

9/11 Budapest
A szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban történt terrorcselekmények áldozatairól háromperces néma tiszteletadással emlékeztek meg szeptember 14-én 12 órakor Európa legtöbb országában. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság állománya külön megemlékezett a New York-i mentési munkálatok alatt elhunyt tűzoltó bajtársakról. A vonulós állomány a gépjárművekkel a szertárból kiállva tisztelgett az amerikai kollégák emlékére. Megrendítő, ugyanakkor felemelő érzés volt, amikor a fővárosi tűzoltók tiszteletadásukkal képviselhették hazánkat azokon az egész világot bejárt képsorokon, amelyek a CNN híradásainak, valamint a New York-i barbár pusztítás áldozatainak emlékére rendezett koncerten sugárzott felvételek jóvoltából az emberi milliók elé tárták az eseményeket és az áldozatok mellett hitet tevő demonstrációk, kegyeletadást.
 
 
Tűzoltó demonstráció


   Tűzoltók a parlament előtt
Tűzoltó demonstráció 2001
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete november 8-tól 72 órás demonstrációt szervezett a Parlament elé. A BM és a HTFSZ között zajló, a tűzoltók veszélyességi pótlékáról szóló eredménytelen tárgyalások vezettek oda, hogy 1050 tűzoltó (köztük fővárosiak is) gyűlt össze a Kossuth térre.
 
 







A CTIF főtitkára látogatott az FTP-re

Dr. Alfred Zeilmayr látogatása   
Dr. Alfred Zeilmayr
A Nemzetközi Tűzoltószövetség (CTIF) főtitkára látogatott el november 23-án a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságra. Dr. Alfred Zeilmayr többek közt megismerkedett az 1870-ben megalakult hivatásos fővárosi tűzoltóság történetével, valamint megtekintette a Hírközpont működését.
 
 






Százhét embert mentettek meg a fővárosi tűzoltók 2001-ben

A 2001. évben a fővárosi tűzoltókat 8557 alkalommal riasztották Budapest, Pest megye, illetve az ország más területére, derült ki a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság 2002 elején összeállított jelentéséből. Ebből 4998 tűzeset és 3559 műszaki mentés volt, amelyhez elindultak, függetlenül attól, hogy végül téves jelzésnek vagy vaklármának bizonyult. Az esetek helyszínén 107 ember életét sikerült megmenteni, miközben tizenkilenc tűzoltó szerzett kisebb-nagyobb sérüléseket. A bajbajutottak közül nyolcvan emberen már nem lehetett segíteni. A sérültek száma hétszázhúsz volt.

Felgyújtott hajón gyakorlatoztak a tűzoltók

Hajótűz-gyakorlat 2002
Tűzoltási gyakorlatot tartottak a fővárosi tűzoltók február 7-én a Csepel-szigeten. A feltételezés szerint a Kecskemét nevű tolóhajó javítási munkálatok közben kigyulladt, s mire a tűzoltók a helyszínre értek, már teljes terjedelmében égett. A gyakorlaton a kiképzés részeként újoncok is részt vettek, így nekik is módjukban állt a hővédő ruha és a vízágyú kipróbálása.
 
 







Mesterlövészek lőtték ki a palackokat

Gázpalack-tűz oltása
A tűzoltóság ügyeletére április 3-án 11 óra 50-kor érkezett a jelzés, miszerint a Messer Hungary X. kerületi Noszlopy utcai telephelyén acetilén palackok gyulladtak ki. Tizenkét szerkocsival érkeztek a tűzoltók a helyszínre, ahol megtudták: az üzemben tizenkét, speciális fémkonténerbe rakott palack nyomáspróbáját akarták elvégezni, amikor azok lángra kaptak.
A tűz veszélyeztette a töltőüzemet, valamint több, elszállításra váró konténert. A helyi dolgozók két sugárral próbálták felvenni a harcot a lángok ellen, egyikük sajnos meg is sérült. Hogy a tűz ne terjedjen tovább, a tűzoltók targoncával szállították az udvar közepére az égő palackokat, majd folyamatos hűtés mellett kiszabadították őket a konténerből.
A lángok eloltása után a Készenléti Rendőrség mesterlövészei nyomásmentesítették a palackokat. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet a konténeren belül lévő, a palackokat összekötő töltővezeték sérülése okozta.
 
 

Új emelőkosaras tűzoltóautót kapott a főváros

A tűzvédelmi törvény alapján a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásából, a tűzvédelmi bírságokból, valamint az önkormányzatok pályázati önrészéből megvalósított finanszírozással több mint tíz tűzoltógépjármű átadására került sor április 5-én a Felvonulási téren. A fővárosi tűzoltóság Magirus típusú emelőkosaras tűzoltóautót kapott, amely a III. kerületi tűzoltóságon kerül elhelyezésre. A jelképes indítókulcsot Pintér Sándor belügyminiszter adta át Demszky Gábor főpolgármesternek és Bende Péter fővárosi parancsnoknak.
 
 



 


Az egykori tűzoltóparancsnokot köszöntötték

Ficsór Sándor 75 éves
Hetvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötték május 27-én Ficsór Sándort, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság egykori parancsnokát. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság épületében megrendezett ünnepségen a Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott díszkardot dr. Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője nyújtotta át a nyugalmazott vezérőrnagynak. Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke emlékplakettet, míg dr. Bende Péter dandártábornok, fővárosi tűzoltóparancsnok emléktárgyat és az ünnepelt parancsnoksága alatt készült fényképekből összeállított albumot nyújtott át.
 
 

Gyakorlat a SOTE-n

Gyakorlat a SOTE épületében
Bár Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri toronyépületében évente tartanak tűzoltási- mentési gyakorlatot, ilyen átfogó és nagyszabású gyakorlatra, mint a június 13-i, ezelőtt 10 éve került sor. Az épület tűzvédelmi és mentési szempontból egyrészt magasságával (a legfelső használati szint 86 méter), másrészt többrétű felhasználási módjával okoz gondot a védelmével foglalkozó szakembereknek. Az esetlegesen előforduló káresetek az egyidejűleg az épületben tartózkodó 600-800 embert, illetve a laboratóriumokban folyó több éves kutatási munka eredményeit is veszélyeztethetik.
 
A toronyépületet az 1970-es évek elején kezdték tervezni az akkori műszaki előírásoknak megfelelően, de még ma is kielégíti azokat a követelményeket, amelyeket szerte a világban elvárnak az ilyen jellegű létesítményektől. Az eltelt esztendőkben a 26 szintes épületben mindössze egyetlen tűzeset történt, a hasonló magas épületek továbbra is fokozott veszélyforrást jelentenek. A jelenleg rendelkezésre álló magasból mentőeszközökkel legfeljebb a torony 9. emelete érhető el, ezért a földről és a levegőből végrehajtott kombinált módszer alkalmazására van szükség a felsőbb szintekről történő mentéshez. A mostani gyakorlat célja ezért a földi és a légi tűzoltási és mentőtevékenység összehangolása volt.
A csütörtöki gyakorlat feltételezése szerint a Semmelweis Egyetem NET magasépület szárnyának 18. emeletén kisebb robbanás és tűz keletkezett. A tűz rövid időn belül egyre intenzívebb sebességgel terjedt a szomszédos helyiségekre és a felette lévő szintekre. A tűz terjedése során az elszívó-rendszerben lerakódott anyagok meggyulladása még intenzívebb függőleges terjedést tett lehetővé. A robbanás fölötti szinten lévő két személy már csak a tetőre tudott kimenekülni, mentésüket csak azt követően lehetett megkezdeni, miután az elszívó-nyílásokon kitörő lángolást és a tetőszigetelés részleges égését egy speciális felszerelés, a „BAMBY BUCKET” segítségével lokalizálták (két rárepülés és vízdobás). A tűzoltó-technika leoldását követően a légi mentésre kijelölt állomány személyek mentését és oltási feladatot hajtott végre.
A gyakorlaton 34 tűzoltó járművel több, mint 150 fővárosi tűzoltó vett részt.
 
Az I. Tűzoltó Szakmai Verseny a fővárosban

Tűzoltó szakmai verseny Bp. 2002
A hagyományokkal szakítva egy teljesen új típusú vetélkedő megrendezésére került sor június 19-én. A szakmai versenynél előtérbe kerültek a tűzoltói munkához szükséges és nélkülözhetetlen gyakorlati feladatok, valamint az olyan összetett munkafolyamatok, melyek végrehajtása összehangolt munkavégzést igényel. A szakmai vetélkedőre valamennyi kerületi parancsnokság és a Speciális Mentési Parancsnokság egy-egy csapata nevezett. A csapatok 5+1 fős tűzoltórajból és a csapatvezetőből álltak. A rekkenő hőség ellenére időre, rendszeresített védőfelszerelésükben, saját járművükkel tették próbára tudásukat, ügyességüket és állóképességüket. Az előre összeállított akadálypályán tűzoltási, műszaki mentési, életmentési és újraélesztési, valamint vezetéstechnikai feladatokat hajtottak végre.
A leggyorsabb és legösszehangoltabb munkát a X. kerületi csapat végezte, így az ő nevük került fel elsőként a vándorserlegre és utazhattak 5 napos szakmai kirándulásra, Münchenbe teljes ellátással. A II. helyezett a XXII. kerület, a III. helyezett a IX. kerület csapata lett.
 
 

Dr. Bende Péter vezérőrnagyi kinevezése

A köztársasági elnök - a belügyminiszter javaslatára - eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül dr. Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnokot vezérőrnaggyá nevezte ki augusztus 20-a alkalmából. Az eseményre 2002. augusztus 19-én a BM Duna Palotában került sor.

Emelőkosaras járművet kaptunk

Bronto Skylift 42 méteres emelőkosaras jármű átadása 2002
Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter asszony október 9-én az FTP XXI. Kerületi parancsnokságán ünnepélyes keretek között adta át a Bronto Skylift típusú, 42 méteres működési magasságú tűzoltó gépjárművet a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságnak. A Renault alvázra szerelt gépjármű az FTP XVIII. - XIX. kerületi parancsnokságán került rendszerbe állításra.
 
 









London tűzoltóparancsnok-helyettese az FTP-n

Nick Collins látogatása
A londoni tűzoltóparancsnok helyettesének, Nick Collinsnak dr. Bende Péter vezérőrnagy mutatta be október 11-én a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szervezetét, tevékenységét és fejlesztési irányait. Ezt követően Collins úr az FTP Hírközpontjában, a gyakorlatban is megismerkedett a számítógépes erő-eszközgazdálkodási rendszeren alapuló riasztási rendszerrel, majd az FTP VIII. kerületi parancsnokságán szemlélte meg tűzoltó gépjárműveket.
 
 






Megkezdte működését a Közép-pesti Tűzmegelőzési Régió
 
Régió-átadás Közép-pesten 2002
November 14-én ünnepélyes keretek között felavatták és átadták a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Közép-pesti Tűzmegelőzési Régióját. A Főváros középtávú — 2015-ig terjedő időszakot átfogó — tűzvédelmi koncepciójának megvalósítása fontos állomásához érkezett, a tűzmegelőzési régió megalakításával. Létrehozásának célja a Budapest területén végzett tűzmegelőzési tevékenység egységesítése, szakmai színvonalának emelése, valamint az ügyfélcentrikus ügyintézés fejlesztése. Egyúttal a szervezeti változás végrehajtása lehetővé teszi a hatékonyabb gazdálkodást úgy a humánerőforrásokkal, mint a rendelkezésükre álló költségvetési eszközökkel.
 
 

Tűz a Vízműveknél

Vízmű-telep tüze 2002
November 18-án délelőtt keletkezett a tűz a Főváros Vízművek négyes számú telephelyén, a Váci úton. A lángok, melyek egy kábelfej robbanása következtében csaptak fel, mintegy 4-500 négyzetméternyi területen pusztítottak. A légzőkészülékben dolgozó tűzoltóknak az oltás során számtalan akadállyal meg kellett küzdeniük, hogy megtalálják a tűz fészkét. Nehezítette a munkát, hogy további két kábelfej is felrobbant. A tüzet végül hét habosított vízsugárral sikerült megfékezni, több mint két óra alatt.