Az első világháború következményei

 Az első világháború következményei
 

Az általános mozgósításkor a 451 főnyi tényleges tűzoltói létszámból 4 őrmestert, 1 gépészt, 10 csővezetőt, 272 tűzoltót és 30 kocsist hívtak be katonai szolgálatra. A tisztikarból öten vonultak be csapattestükhöz. Az itthon maradt 134 tűzoltóra fokozott szolgálati feladatok hárultak. A háború új fejezetet nyitott a fővárosi tűzoltóság életében is.

 

„Népfelkelők” a tűzoltóságnál

Tűzoltók és népfölkelő tűzoltók
 együttes beavatkozása egy tűzesetnél
 

A fővárosi tűzoltó-főparancsnokság katonai erő kirendelésével igyekezett a létszámhiányt némileg pótolni. A hadvezetőség végül is belátta a tűzvédelem biztosításának szükségességét és fontosságát, s 220 népfölkelő legénységet bocsátott a főváros rendelkezésére. (Az 1914. évi II. törvénycikk az ország határain belül szolgálatot teljesítő népfölkelők korhatárát a korábbi 42 évről az 50. életév betöltéséig terjesztette ki, de még így is csak hosszas tárgyalások után hoztak döntést a tűzoltóosztag felállítására). A népfölkelő tűzoltóosztag 1914. augusztus 2-án nyert beosztást a tűzoltói szolgálatra. Természetesen a népfölkelőket előbb be kellett tanítani és gyakoroltatni ahhoz, hogy némileg pótolni tudják a bevonult szakképzett tűzoltókat. Mivel a békebeli létszám még így sem volt biztosítva, a szolgálati időt megkettőzték: 4, illetve 5 napi szolgálat letöltése után kapott a legénység egy szabadnapot. Az 5 főre csökkent tisztikar minden erejét a népfölkelők kiképzése és a háborús ipar tűzrendészeti eljárásai kötötték le. A háború okozta drágulás következtében előállt megélhetési nehézségek természetesen a tűzoltókat is sújtották. A tanács 1916 júniusában elfogadta a hivatásos tűzoltólegénységről alkotott szabályrendeletet. Ebben a szolgálati viszonyokat és a fizetési fokokat állapították meg. Példaként kiragadjuk az I. osztályú tűzoltói és az őrmesteri fizetéseket:

Az I. o. tűzoltó évi fizetése 1.100 + évi lakáspénz 400 + tűzoltói pótlék 200 korona. 3 évi várakozási idő után az évi fizetés 100 koronával emelkedett. Az őrmester évi bére 1.900, évi lakáspénze 600, tűzoltói pótléka 400, összes fizetése 2.900 korona lett. Az új szabályrendelet szerint a kocsisok is tűzoltói besorolást nyertek. A tűzoltók életveszélyesebb és nehezebb szolgálatát az akkor rendszeresített „tűzoltói-pótlékkal” ismerték el (egyébként a fővárosi szolgák és altisztek fizetési szabályrendeletét vették alapul). A gyorsuló drágulás miatt már a következő évben a fizetési fokozat minden tételét 100-100 koronával megemelték. A legénység létszáma 451 fő volt. A tiszti létszámot 1916-ban egy fő- és 2 segédtiszti, valamint egy műszaki tiszti létszámmal egészítették ki, de a főtiszti kivételével (ide Kállay Imre lépett elő) betöltésüket a háború utánra halasztották.

Az egyik segédtiszti állásba 1917. április 27-én a műhelyvezetői őrmesteri posztot 1914 márciusa óta ellátó Szilvay Kornél került. Ugyanakkor 33 évi szolgálat után kérelmére nyugdíjazták Markusovszky Béla főtisztet, helyére Dittrich József lépett elő.

A Viktória gőzmalom 1916. május 14-én kigyulladt. A tűzoltóknak sikerült a tüzet megállítaniuk úgy, hogy az egész malomszárny és lisztraktár, a kazánház, a gépház, a javítóműhely, a mázsaház, az irodák és a lakások sértetlenek maradtak. Csupán a koptatót pusztították el a lángok. Ez volt hazánkban az első olyan nagy tűz, amit kizárólag géperővel – benzinmotoros autószerekkel és gőzfecskendőkkel táplált sugarakkal – oltottak el.

 

Romló tűzrendészeti helyzet

Akkoriban a gyári tűzoltóságok, jóllehet elsősorban az adott üzem tűzvédelmét szolgálták, mégis jelentősebb erőt képviseltek, mint a hivatásos tűzoltóság. Nagyobb tűzesetek alkalmával, de különösen akkor, ha az a közelükben pusztított, közreműködtek az oltásban, munkaszüneti napon őrszolgálatot tartottak. 1918-ban 46 gyári tűzoltóság volt a fővárosban 1450 főnyi létszámmal.

A fővárosi tűzoltóság szerállományában az 1918-as adatok szerint 1 villamos és 5 benzinmotoros autófecskendő, 1 villamos autó és 3 lófogatú gőzfecskendő, 29 kézi működtetésű, 1 villamos és 17 lófogatú szerkocsi, 1 villamos és 3 benzinmotoros valamint 5 lófogatú létra, 13 kihúzós-, 35 horgos létra, 28 tömlőorsó stb. szerepelt. Ezek a szerek a tűzoltóság központi és 9 kerületi őrségén állomásoztak. Tisztek csak a központi laktanyában voltak, a kerületi őrségeket altisztek (őrmesterek) vezették. Szerállományuk zömét még a lófogatú és a kézi működtetésű szerek tették ki. Ezekkel a beavatkozás sokkal nehézkesebb volt, mint a gőzgéppel vagy benzinmotorral meghajtott fecskendőkkel. Működtetésük ugyanis jelentős erőket kötött le, a kezelők az igen megerőltető szivattyúzástól hamar kimerültek, s cseréjükről kellett gondoskodni. A robbanómotoros fecskendők akkoriban már túl voltak a kísérleti időszakukon, ám drágaságuk miatt még nem terjedtek el.

 

Az őszirózsás forradalom hatása
 

1918. október 31-én, a polgári demokratikus forradalom győzelmének napján a főváros tűzoltói gyűlést tartottak a városi alkalmazottak országos szövetségének helyiségében. A forradalom napján egy tűzoltókból, csővezetőkből és őrmesterekből álló csoport küldöttségként a főparancsnok elé vonult. A 24 órás szolgálat azonnali életbe léptetését, a fővárosi alkalmazottakhoz hasonlóan az évi 14 nap szabadságot, az emberségesebb bánásmódot és a megtagadott szabadnapok pénzbeli megtérítését kérték. A főparancsnokkal abban állapodtak meg, hogy követeléseiket írásba foglalják és másnap reggel beadják a főváros tanácsához. Kérvényük szövegét mind a tíz kerületi őrségnek leadták. Kutassy Jenő őrmester, Horváth Gyula gépész és Erős János tűzoltó, dr. Harrer Ferenc alpolgármesternek adták át a kérvényt. Az alpolgármester jól ismerte a tűzoltók helyzetét, mivel korábban annak a III. ügyosztálynak volt a vezetője, amelyhez a tűzoltóügyek is tartoztak. A tanács az akkori irányelveknek megfelelően elfogadta a tűzoltólegénység 24 órásszolgálatra támasztott igényét és 24 órás szolgálat után 24 óra szabadnapot biztosított a számukra. Egyetértett azzal is, hogy szolgálati naponként külön 15 koronás működési pótlékkal díjaztassanak, valamint a színházszolgálati díjat 10 koronára felemeljék.

A népfölkelő tűzoltókat 1918 novemberében leszerelték, a katonasághoz bevonultatott tűzoltók viszont még mindig csapattestüknél szolgáltak, egy részük fogságban volt, többen pedig elestek. Ilyen körülmények között a 24 órás szolgálati idő bevezetése a mindössze 100 főre apadt létszámmal csak úgy volt megoldható, hogy 5 őrség működését ideiglenesen beszüntették. Január közepére a hadseregtől leszerelt tűzoltók újból szolgálatba álltak, de a helyzet igazán csak akkor javult, amikor a hadból még vissza nem tért 80 tűzoltó pótlására 100 újoncot állítottak be.

A legénység a főparancsnok fegyelmezési jogkörét – amit ő érthető okokból nem akart kiadni a kezéből – a fegyelmi bizottságra ruházta át. A legénység fegyelmi ügyeit intéző tűzoltóválasztmány szabályzatát február 13-án foglalták írásba.

Régi sérelme volt a budapesti tűzoltóknak az is, hogy a főváros többi alkalmazottaival ellentétben ők nem részesültek az 50%-os vasúti kedvezményben. 1918. december 25-én Kutassy Jenő és Kelemen Ferenc őrmesterek beadvánnyal fordultak a kereskedelmi miniszterhez és kérték az említett kedvezmény megadását. Ezután a főparancsnok is a polgármesterhez fordult és 1919. január 11-én a 9 tiszt részére pótdíj megállapítását kérelmezte. A fővárosi tanács a tűzoltók ellátásának javítására tett javaslatokkal egyetértett. Soron kívül intézkedett pl. a tűzoltólaktanyák villanyvilágítással történő ellátásáról, több laktanyában pedig takaréktűzhely sürgős felállítását rendelték el. 

A tanácsköztársaság idején
 

Amikor 1919. március 21-én kikiáltották a tanácsköztársaságot, a fővárosi tűzoltóság is várakozással tekintett az események elé. A tanácsköztársaság legfőbb államigazgatási szervének, a forradalmi kormányzótanácsnak a VI. sz. rendelete, amely a rangok és címek eltörléséről intézkedett, természetesen a tűzoltóságokra is vonatkozott. A rendelkezést a fővárosi tűzoltóságnál úgy hajtották végre, hogy a tisztek címzését meghagyták (segédtiszt, tiszt, főtiszt, parancsnok és főparancsnok), a legénységnél az őrmesterből őrségvezető, a csővezetőből szertárvezető, a segédcsővezetőből pedig segédszertárvezető lett. A cím mellé az elvtárs megszólítás járt. A rangjelzéseket mind a tiszteknél, mind a legénységnél eltávolították.

A szervezeti intézkedések során a Népgazdasági Tanács III. Főosztályának 19. osztálya foglalkozott a tűzbiztonság kérdéseivel. A népbiztosság szabadságolta a főparancsnokot és a parancsnokot, helyükbe a rangsorban következő Blasnek Hugót és Kállai Imrét állította. A megüresedett két tiszti állásba a legénység két bizalmi emberét, Kelemen Ferenc és Kutassy Jenő őrmestereket nevezték ki. A tűzoltóság a tüzek oltását továbbra is becsülettel végezte. Budapesten a tanácsköztársaság alatt 685 tűzeset fordult elő.
A tanácsköztársaság után a régi rendet visszaállították, de a háború okozta nehézségek, a nehéz gazdasági és életviszonyok oly mély nyomokat hagytak a tűzoltókban, hogy csak évek múltán állt vissza a korábbi rend és fegyelem. Janicsek és Breuer augusztus közepén ismét átvették hivatalukat. A legénység szolgálati rendje is visszaállt a korábbira és ismét 48 óra szolgálat után kaptak 24 óra szabadidőt.

 

A szolgálat fél évszázadának mérlege
 

1920. február 1-én – amikor a 18.250-ik 24 órás szolgálatukat tartották – szerény házi ünnepség keretében emlékeztek meg 50 éves fennállásukról a fővárosi tűzoltók. A haza akkori szomorú helyzete még a gondolatát is kizárta nagyobb rendezvénynek. A házi ünnepség a Kun-utcai laktanya udvarán zajlott le. A három oszlopba felsorakozott csapat előtt három beszéd hangzott el. Janicsek Andor főparancsnok, Sallay Árpád tanácsnok és dr. Bódy Tivadar polgármester voltak a szónokok. Az újoncok eskütétele után szereiken vonultak el a tűzoltók díszmenetben a vendégek előtt.
 

  Ég a Concordia gőzmalom.
  Richter Aurél ecsetrajza

A megalakulásuk óta eltelt 50 év alatt 21.676 tűzesetnél avatkoztak be sikeresen (nagy tűz és gyárégés 1.011, tető és padlástűz 2.488, színháztűz 198, szobatűz 4.280, pincetűz 2.313, bolti és raktártűz 1.786, kéménytűz 5.277 és egyéb kisebb tűz 4.323 esetben fordult elő). E tüzek között sajnos olyan is volt, amely tűzoltó életet is követelt. A csapat tagjai közül hárman lettek hivatásuk áldozatai. Az első végzetes baleset a „Concordia” gőzmalom 1902. január 24-ei tűzkatasztrófájánál történt, Herczeg János és Szmilkó József bennégtek a malom egy hirtelen lángba borult szakaszában. Elszenesedett maradványaikat csak napok múlva tudták kiszabadítani az üszkös romok alól.
A második halálos baleset 1914. január 7-én az I. Verbőczy u. 23 sz. alatti Zichy-palotában történt, ahol az égő mennyezet leszakadt és halálra zúzta Horváth II. Józsefet. A hivatásos tűzoltók közül ők hárman az első 50 év hősi halottai. Amikor a tűzoltóság félévszázados jubileumát tartotta, Budapestnek már 1.100.000 lakosa volt. A lakott épületek száma a főváros egyesítése óta 65%-kal nőtt (1919-ben a házak száma 18.035), vagyis a tűzoltóság fennállása alatt a lakás céljaira beépített terület csaknem megkétszereződött. Akkoriban a németországi városokban 1000 lakosra számítottak egy tűzoltót, amihez viszonyítva Budapesten a létszám (445 fő) még a felét sem érte el a kívánatosnak. A fővárosi tűzoltóság szervezete 1 központi, 4 fő, 5 mellék és 2 intézeti őrségből tevődött össze. A központi őrség továbbra is a VIII. kerületben, a Kun u. 2. szám alatt működött. Főőrség volt a II. kerület Tölgyfa utca 28., a IV. Gerlóczy u. 6,, az V. Szalay u. 6. és a IX. Közraktár u. 4. alatt. Mellékőrség az I. Koronaőr u. 3., a III. Cálvin u. 16., a VI. Próféta u. 4., a VIII. Stáhly u. 2. és a X. Mázsa tér 8. alatt intézeti őrség a közvágóhídon (IX. Soroksári út 58.) és az elevátornál (IX. Fővámtér) tartotta a készenléti szolgálatot. Az őrségek által védett „tűzvédelmi körzetek” eltértek a közigazgatási határoktól, a fő szempont az volt, hogy a hozzájuk tartozó pontokra lehetőleg elsőnek érkezzenek. Készenléti szereik közé akkor 12 automobilos szer, 3 gőzfecskendő, 15 lófogatú fecskendő, 12 szerkocsi, 5 vízhordókocsi, 4 tolólétra és 1 mentőszerkocsi tartozott. Természetesen egyéb segédeszközökkel, úgymint kézifecskendőkkel, kihúzós és dugó létrákkal, ugróponyvákkal, mentőtömlőkkel, füstálarcokkal, lélegeztető készülékekkel stb. is el voltak látva. A tömlőkészlet 24. 445 méternyi volt. A vízszerzésnél nagy jelentőségre tettek szert a vízvezetéki tűzcsapok, amelyek száma akkor már meghaladta a 6.500-at, míg a tűzjelzésre szolgáló tűzjelzőké – a telefonokon kívül – 600 körüli volt.

A fővárosi tisztikar a központi őrségen dolgozott. A főparancsnok felügyelete alatt közülük 24 órai váltással 4 állt szolgálatban (2 ügyeletes, 2 tartalékos és 2 szabadnapos volt). Az őrségeket felügyeleti szempontból 2 körzetre osztották, amelyeket a parancsnok és az első főtiszt ellenőrzött. Az ügyeletes tisztek feladata volt a szolgálati napra eső adminisztrációs teendők elvégzése, a gyakorlatokon való részvétel. A tartalékos eljárt a bizottsági eljárásokra, vezette a beosztás szerint az őrségeken a gyakorlatokat (naponta kétszer házigyakorlatok, hétköznapokon az Orczy úti mászóháznál közgyakorlatok voltak), ellenőrizte a színházakat, s tűz esetén az ügyeletes tisztet helyettesítette. A tisztikar feladata volt az egyéb adminisztratív munkák és a tűzrendészeti felügyelet ellátása, valamint a malmi és a gyári tűzoltóságok kiképzésének vezetése is. Az évi helyszíni szemlék száma az 1910-es években elérte az átlag kétezret. A tűzveszélyes malmok és ipartelepek ellenőrzését is állandóan napirenden tartották, sőt helyismeretszerzésre azok tanulmányozását az altiszteknek is kötelességévé tették.

Minárovics János ny. tű. ezredes