A millenniumtól az első világháborúig

A millenniumtól az első világháborúig

A főparancsnokság 1895-ben előterjesztéssel állt a főváros tanácsa elé, amiben a tűzoltó legénység illetményének rendezését és a létszám 40 fővel történő emelését, valamint 2 tiszti állás szervezését javasolta. A közgyűlés 1896-ban úgy döntött, hogy a létszámot egy I.o. segédtiszttel, továbbá egy őrparancsnokkal, egy gépésszel, hét csővezetővel és 20 tűzoltóval emelik. A fizetések vonatkozásában, azok végleges rendezéséig, tekintettel arra, hogy a tűzoltó legénység illetményei az 1894. évi általános fizetésrendezéskor rendezésre nem kerültek – úgy határoztak, hogy a tűzfelügyelő évi 200, az őrparancsnokok és gépészek évi 150, a csővezetők évi 100, és a tűzoltók évi 80 forint fizetési pótlékot kapjanak.

Valamelyest enyhült a létszámhiány, ám a végleges rendezés nem maradhatott el, mert a színházak szaporodása és általában a főváros fejlődése miatt a tűzoltólétszám így is kevésnek bizonyult.
 

Tüzek a Silos-féle gabonacsarnokban

Közös erővel küzdötték le a hivatásos, az önkéntes és gyári tűzoltóságok egységei az 1897. július 9-éről 10-re virradóra támadt tűzesetet. A kolosszális jelzővel illetett tűz éjfél után egy-negyed kettőkor tört ki, a Felső-rakparton a Silos-féle, óriási méretű gabonacsarnokban, amiben a drága gépház és kb. negyedmilliót érő gabona volt. A négyemeletes csarnok 80 méter hosszú és 60 méter széles volt. A tűz belül támadt, de csak akkor vette észre a telep egyik éjjeliőre, amikor a tetőn kicsaptak a lángok. Fél kettőkor már merő tűztengerben állt a faszerkezetű gabonacsarnok, amit vashíd kötött össze a raktárral. A vész helyére elsőként az önkéntesek 14 embere érkezett ki s nyomban sugarat szereltek az udvarban lévő vízvezetékről. Az V. őrség, majd a központi őrség gőzfecskendőjével érkezett ezután a helyszínre, akiket Breuer Szilárd segédtiszt vezetett. A VI. és VIII. kerületi őrségek kiérkezése után Szcserbovszky Szaniszló főparancsnok vezette az oltást. A Silost két oldalról a Lord és a Luczenbacher-féle fatelepek határolták. Nagy veszedelem fenyegette ezeket, de magát a Vígszínházat is, mivel szakadatlan szikraeső hullott rá. A tűzoltóknak rendkívül nehéz munkájuk volt, mert 100 méternyire a tűztől olyan pokoli volt a hőség, hogy kitartani csak pillanatokig lehetett. Az oltás eleinte a vashídról történt. A tűzoltók, akik itt foglaltak állást ki voltak téve a hídleszakadás veszélyének. A hőségtől és füsttől két tűzoltó elájult, a fecskendő hideg vize térítette magukhoz őket. A gabonacsarnok szomszédságában álló két kis ház leégett. Az egyik égő hálószobájából még idejében kimentettek egy embert.
Két órakor óriási dördüléssel összeomlott a csarnok középső része. A lezuhanó keresztvasaktól több száz méterre csapódtak a lángok s „sziporka fátyol borult az égre”. Több órai megfeszített munkába került a lángok megfékezése. A szomszédos faraktárak deszkafalai a hőségtől már több helyen füstölögtek, de lángra lobbanásukat sikerült a tűzoltóknak meggátolniuk. Csak négy óra után lehetett a folyton égő kolosszus közelébe jutni. A raktárban 6000 métermázsa búza, 45000 métermázsa kukorica, 20000 métermázsa köles és 40 zsák liszt volt felhalmozva. A termények értéke kb. 230.000 forint, az épületet 150.000 forintra, az összes kárt 400.000 forintra becsülték. A raktárban felhalmozott nagy mennyiségű gabona még egy hét elteltével is égett. A központi és a kerületi őrségek szakadatlanul őrködtek a tűznél s folyamatosan oltották a biztosító társulatok munkásai által szétbontott égő eleséget. A telep és az összes rakomány biztosítva volt. A tűzvizsgálat során valószínűsítették, hogy a tüzet a csarnok tetején előző nap dolgozó bádogosok okozhatták, egyik forrasztójukból a padlásra hullott parázs gyújthatta meg az ott tárolt gabonát. A tűz sokáig lappangott és csak éjfél után kapott lángra. A csarnokot a romok eltávolítása után újra felépítették, és állt is még 22 évig. 1922. augusztus másodikán azonban újra tűz pusztította, ami az óriási szélviharban olyan méretűvé fajult, hogy megfékezésére és a környék védelmére szinte minden tűzoltóerőt be kellett vetni.
 

Elismerések Párizsban

Az új országház, a háttérben  
Geittner és Rausch tűzoltószergyára

1898. október 6-án az I.o. segédtiszti állásra Breuer Szilárd segédtisztet, az ő helyére pedig Blasnek Hugó fővárosi díjnokot választották meg.

A tűzoltói létszám – mivel 1897. szeptember 19-től a Mátyás templom tornyában figyelő őrséget hívtak életre – 3 fővel emelkedett. A II. kerületi új őrség (a Tölgyfa utca 28 sz. alatti telken) építésére 22.000 forintot irányoztak elő. Az új épületbe 1899. június 20-án költöztek be a tűzoltók. Az V. kerületi tűzőrség 1899. október 1-jén a Szalay utcában, a VI. pedig 1899. augusztus 1-én a Próféta utcában foglalta el őrhelyét.
A hivatásos tűzoltóság létszáma 1899-ben összesen 198 fő volt. Az őrségek megfelelő elhelyezésével egyidejűleg a felszerelések terén is történt előbbre lépés, 1899-ben egy gőzfecskendő, 1900-ban pedig egy mechanikus tolólétra beszerzésére kaptak tanácsi engedélyt. Az engedély birtokában 1901. november 26-án az 1900-as a párizsi világkiállításon sikerrel szerepelt „Hungária” gőzfecskendőt, – ami 1680 liter vizet nyomott percenként, – megvásárolták a Budapesti Szivattyú és Gépgyár Rt.-től. Az ulmi Magirus cégtől pedig szereztek be egy 26 méteres, forgatható szerkezetű létrát.

Párizsban 1900-ban nemzetközi tűzoltókongresszust és tűzoltóversenyt tartottak. Hazánkat a budapesti önkéntesek 20 tagú versenycsapata képviselte és az 500 frankos III. díjat nyerték el. Parancsnokuk az I. osztályú ezüst „Medaille d' Honeur” érmet kapta a köztársasági elnöktől. A tűzjelzés terén forradalmi változást hozott a tanácsnak az az 1900-ban kiadott rendelete, amelyben a tűzjelzőkészülékek telefonná történő átalakítására utasította a kerületi elöljáróságokat.
Az alsóbb társadalmi osztályba sorolt tűzoltókat együtt emlegették a házmesterekkel, az állami, a városi és más közintézmények alacsony beosztású alkalmazottaival, a városi altisztekkel, rendőrökkel, villamoskalauzokkal, utcaseprőkkel, szemetesekkel.

 

3200 lakosra – egy tűzoltó

Az új Országház felépültével 5 főből álló országházi tűzőrség megalapítására került sor. Szolgálatukat 1902. október 20-án kezdték meg. Egy év múlva létszámukat hétre emelték. A főváros lakossága ekkorra elérte a 725 ezer főt, így minden 3 200 lakosra jutott egy tűzoltó. Más nagyvárosokban 1903 körül a közszolgálatban lévő tűzoltók száma a lakosokéhoz viszonyítva a következő képet mutatja: Bécsben 462, Hamburgban 506, Danzigban 128, Lipcsében 192. Budapesten 1903. január 1-től egy őrparancsnok, egy csővezető és 18 tűzoltó felvételét engedélyezték, velük az összlétszám 221-re nőtt.
A felkészültséget technikai téren nézve a következő képet kapjuk:

Budapesten 6 gőzfecskendő és 24 kézi működtetésű fecskendő, 5 tolólétra, Bécsben 18 gáz-, 16 gőz-, 54 fogatolt kézi működtetésű fecskendő és 26 tolólétra, Hamburgban 19 gőz-, 10 gáz- és szénsav-, 26 kézi működtetésű fecskendő és 9 tolólétra, Danzigban 4-4 gáz, szénsav és gőz, valamint 11 kézi működtetésű fecskendő és 2 tolólétra, Lipcsében 18 modern és 3 nagy kézi működtetésű fecskendő volt a tűzoltóságok birtokában.

  Az album szövege 

1902. március 15-én, a fővárosi tűzoltólegénység főparancsnokát – Scserbovszki Szaniszló 25 éves tűzoltói szolgálatának jubileuma alkalmából –, egy díszalbummal köszöntötte. Az album a teljes altisztikar arcképét és nevét, valamint valamennyi őrség legénységének és felszerelésének fényképét tartalmazta s így hű képet adott a fővárosi tűzoltóság működésének 1902. évi színvonaláról.
 

  A világ első gyakorlatban bevált
  gépjárműfecskendője     

A világ első tűzoltói gyakorlatban bevált gépjárműfecskendőjét 1902. július 29-én, 24 ezer korona vételárért, a budapesti önkéntes tűzoltóság rendelte meg az ulmi Magirus gyártól. Az autó motorjával meghajtott dugattyús szivattyú percenként 400-500 liter vizet szállított. 1903-ban állították szolgálatba.
1903. augusztus 24-én a Párisi Nagyáruház tűzkatasztrófája a maga 13 halottjával a közfigyelmet a főváros tűzrendészetének állapotára irányította. A tűz kitörése után 10 perccel az első tűzoltó-alakulat már a helyszínen volt, de a gyorsan terjedő tüzet mégsem tudták megfékezni. Külföldi szakértők megállapították, hogy a nagyáruház oltását gátolta az, hogy a hivatásos tűzoltóságból csak 90 fő volt az „ütközetlétszám” valamint a felszerelésük is kívánnivalót hagyott maga után.

  Kiváncsiak tömege  
  a Párisi Nagyáruház tűzeseténél  

A kényszerítő körülmények miatt a tanács 1905-ben egy II. osztályú segédtiszti és egy raktárkezelői állást szervezett. Ebben az évben vált uralkodóvá a telefonos tűzjelzés. 1905-ben a postaigazgatósággal kötött és a kereskedelemügyi miniszter által jóváhagyott szerződés alapján a tűzjelző hálózat az állami telefonhálózat kábeltömbjébe került, és ezzel a korábbi üzemzavarok megszűntek. Az intézeti tűzőrségek közül kettőt: a királyi várét és a Teréz telefonközpontot állították fel 1906-ban. A továbbiakat azután 1910-ben a főpostán, az országos levéltárban, majd 1913-ban a József telefonközpontban létesítették. Az óbudai gázgyárban 1914-ben került sor a tűzoltóság felállítására.

 

           A központi őrség                       Az V. őrség

A fővárosi hivatásos tűzoltóság első benzinüzemű automobilját 1906-ban vették meg – tanácsi engedéllyel – a biztosító társaságok 10.000 koronás adományából. Ez egy 16 lóerős, Csonka-motoros, csukott karosszériájú személygépkocsi volt, amit ügyeletes tiszti autóként állítottak a következő évben szolgálatba. Eddig a tűzoltószerek vontatásához az előfogatokat vállalkozók útján biztosították. Ők szerződtették a kocsisokat, de felvételüket és szolgálati beosztásukat a főparancsnokság intézte. Nem számítottak fővárosi alkalmazottnak, s ez a körülmény sok visszásságra adott okot. Előbb csizmapénz rendszeresítésével, majd 1908 januárjától azzal, hogy a főváros alkalmazta őket, igyekeztek könnyíteni nehéz helyzetükön. Egy főkocsist és 41 kocsist alkalmaztak.

Milyen volt a fővárosi tűzoltóság szervezete 1908-ban?

Nos, 1908-ban a kilenc kerületi és egy központi őrség létezett. A kerületi őrségek közül az I, II, III, VI, VIII, és X. kerületiek voltak az úgynevezett kis őrségek. Ezeken csak kézi működtetésű mozdonyfecskendő és szerkocsi, valamint vízhordó kocsi állt készenlétben. A IV, V és IX. kerületieket főőrségnek nevezték, s ezeken gőzfecskendő és tolólétra is volt, akárcsak a központi őrségen, ahol még a tartalékszereket és a mentő szerkocsit is tartották. Állandó őrség, illetve kirendeltség a közraktárnál, a közvágóhídon, a Mátyás templom tornyában és a tűzoltó mászóházban létezett. 

Ferenc József fogadja 
a tűzoltófőparancsnok jelentését 

A közgyűlés által engedélyezett tűzoltói létszám így alakult: őrparancsnok 27, csővezető 18, tűzoltó 201, gépész 3 főkocsis 1, kocsis 41 (összesen 291 fő). A tűzoltók közül egy csővezető és 33 tűzoltó a királyi várban, az országházban, a telefonközpontban és a színházakban állandó őrségként teljesített szolgálatot. Helyükre újoncokat állítottak be az egyes őrségekre, így a tűzoltó-főparancsnokság vezetése alá összesen 325 ember tartozott. Ez a létszám még mindig kevés volt ahhoz, hogy a szerek mindegyikére annyi embert osszanak be, amennyi azokhoz szükséges lett volna. Ezért a szolgálati időt kénytelenek voltak úgy megszabni, hogy a szolgálat ne szenvedjen hátrányt. Akkor az őrparancsnok és a gépész 3 napi szolgálat után kapott 2 szabadnapot, a csővezetők és a tűzoltók 4 nap után egyet, a kocsisok pedig 7 nap után távozhattak el egy szabadnapra. A betegség és szabadságolás miatt hiányzók helyére és a színházszolgálat ellátására azonban szabadnapjukon is sokszor igénybe voltak véve a kisfizetésű tűzoltók. Helyzetükön javított a közgyűlés 1908. március 4-ei határozata, melynek értelmében nyugdíjjogosulttá váltak, s így a tűzoltók a főváros felesküdt alkalmazottaiként öregségükre már nem maradtak támasz nélkül. Ugyanez a határozat a létszámot is megemelte 66 tűzoltóval, 13 csővezetővel, 12 őrparancsnokkal (őket ettől kezdve őrmesternek titulálták), 3 gépésszel, továbbá felvett az állományba egy főkocsist és 52 kocsist, s ezáltal a legénység összlétszáma 396 fő lett. A kocsisok, mint újoncok kerültek az új állománytáblába, így a vállalkozók szolgálatában eltöltött idejüket, illetve a ténylegesen a fővárosnak teljesített korábbi szolgálati éveiket nyugdíj szempontjából elvesztették. Nem volt érdektelen a tűzoltólegénység szempontjából az sem, hogy azt a korábbi hátrányos kötelezettségüket, mely szerint csak 10 évi szolgálat letöltése után nősülhettek, 1908. május 12-vel megszüntették. Attól kezdve 3 évi szolgálat leteltével kaphattak nősülési engedélyt.

 Lóistálló részlete
 

Az új állománytáblázat szerint az I. osztályú tűzoltó a 10-6 fizetési fokozatban évente 1.100-tól 1.500 koronáig terjedő fizetést és 500 korona lakáspénzt, az I. osztályú csővezető az 5-3 fizetési fokozatban 1.500-1.700 korona fizetést és 600 korona lakáspénzt kapott.
A végrehajtott létszámemelés révén könnyíteni lehetett a szolgálati időn is, ami ettől kezdve így alakult: az őrmesterek és gépészek 2 napi, a csővezetők és a 3 éven túl szolgáló tűzoltók 3 napi, a 3 éven aluli szolgálati idővel rendelkező tűzoltók és a kocsisok 4 napi szolgálat után kaptak egy szabadnapot. Az 1908-as év vívmányai a tűzoltóság felszereléseinek fejlesztésére is kihatottak. Akkor világszerte a gépjárművek felé fordult a figyelem.

A fővárosi tűzoltóság tisztikara évente külföldi tanulmányutakon járt, és ezek során tanulmányozták a tűzoltóságok automobilizálása terén szerzett tapasztalatokat is. Előterjesztésükre 1908-ban a tanács egy Braun-féle, 25 méteres elektroautomobil forgatható tolólétra, egy háromhengeres elektroautomobil gőzfecskendő és egy tízszemélyes elektroautomobil szerkocsi beszerzését engedélyezte. Ezeket a szereket – az őrség némi átalakítása után – a IV. (központi városházi) őrségen állították készenlétbe. Az egységességre való törekvés jegyében még egy elektroautomobil szénsavfecskendőt is beszereztek.
 

Intézkedések a tüzek megelőzésére

Az 1900-as évek eleje a fővárosi tűzoltóság történetében sikeresnek könyvelhető el. A tapasztalat azt bizonyította, hogy akkor Budapesten a tűzesetek száma nem növekedett arányosan a város „éghető objektumai” számának szaporodásával. 1899 és 1908 között a tűzesetek száma oly csekély emelkedést mutatott, amely a főváros fejlődésével az új gyárak és ipartelepek létesítésével szemben alig észrevehető. Mit mutat a statisztika? 1900-ban a népesség száma 734.165, az új épületeké 16.254, 1908-ra a népesség száma 842.000-re, az épületeké 17.324-re emelkedett. A tűzesetek száma 1900-ban 451, 1908-ban 609. Ugyanakkor a külföldi nagyvárosokban ezrekre rúgott évente a tűzesetek száma, s köztük sűrűn fordultak elő nagy károsodással járók is.
Nálunk tehát az átlag 500, és közülük ritka (4-5) a nagyobb tűz. Mire vezethető vissza ez a kedvező kép? Egyrészt az építkezések tűzbiztosságára, másrészt pedig a gondos megelőző munkára.
Az építési szabályrendelet szerint tűzbiztos tetőt és mennyezetet, a hosszú padlásoknál 30 méterenként tűzfalat kellett építeni. Előírták az udvarok minimális nagyságát részleges befedésüket pedig csak igen kivételes esetben engedélyezték. Követelmény volt továbbá, hogy a kapubejáratok, átjárók legalább 1.60 m szélesek és 2.40 m magasak legyenek, minden házban legalább két tűzbiztos lépcsőháznak kellett lennie a szabályzat szerint. Azt is kikötötték, hogy a padlásajtók vasajtók legyenek, a kémények tűzbiztosan építendők, tisztításukra kéményseprőjárda szolgáljon, hogy csak a legfontosabbakat említsük.
 

Gyakorlat gőzfecskendővel  
a Kun utcai laktanya udvarán 

Ez tehát az egyik oldal, a másik a megelőző tűzrendészeti munka. E téren már 1884-től kezdveévente rendszeresen megvizsgálták a nagyobb középületeket, malmokat, gyárakat, színházakat, raktárakat, műhelyeket az élet és tűzbiztonság szempontjából. Ez azt jelentette, hogy évente a budapesti tűzoltótisztek 2000-2500 úgynevezett „tűzrendőri-eljárást” tartottak. A rendszeres vizsgálatokon túlmenően azonban minden nagyobb tűzeset után – akár nálunk, akár külföldön történt is az – rendkívüli vizsgálatokat tartottak. Az egyre sűrűbben előforduló benzinrobbanások nyomán 1905-től az összes vegytisztító intézetben, a garázsokban, gyógyszertárakban, drogériákban és még a fűszerüzletekben is külön vizsgálatot tartottak. A mozikat háromhavonként ellenőrizték, sőt a hívők menekülési lehetősége szempontjából a templomokat is megvizsgálták. A sikeres megelőzéshez az is hozzátartozott, hogy a gyárakban, malmokban, nagyobb telepeken tűzőri szolgálatot tartottak. Akkoriban 281 tűzjelző-telefon futott be közvetlenül a tűzoltósághoz, de tüzet lehetett jelezni valamennyi tűzőrségen és rendőrőrszobán is. Végül, de nem utolsósorban a szoros tűzoltói készenléti szolgálatnak volt köszönhető, hogy nagyobb katasztrófák ritkán fordultak elő. Minden kerületnek (a VII. kivételével) meg volt a maga éjjel-nappal kivonulásra kész (nappal az őrség 50 másodperc alatt, éjjel pedig, amikor a lovak befelé voltak fordítva, 1 perc 35 másodperc alatt kivonulásra kész) tűzőrsége. 1885-ben még csak a főparancsnok és segédtisztje képezte a hivatásos tiszti állományt és még 1896-ban is csak két beosztott tiszt állott a főparancsnok rendelkezésére. Jól jött tehát az önkéntes tűzoltó testület ajánlata, miszerint kész tisztjeit a tűzvédelmi közszolgálat rendelkezésére bocsátani. Az önkéntes tisztek ettől kezdve ténylegesen részt vettek a tűzrendőri vizsgálatokban, jelentős segítséget nyújtva ezzel a hivatásos tisztikarnak, amit akkor egy I.o. segédtiszti állás rendszeresítésével bővítettek. Így történt, hogy 1909-ben Scserbovszki Szaniszló főparancsnok mellett öt csapattiszt: Janicsek Andor, Breuer Szilárd, Markusovszky Béla, Blasnek Hugó és Kállai Imre működött. Az első három kipróbált munkaerő, a két utóbbi fiatal tisztviselő mindent elkövetett az intézmény továbbfejlesztése érdekében. Blasnek még amerikai tanulmányúton is járt, Kállai pedig a házi tűzoltómúzeum szervezésében tűnt ki. Ők azok, akik a megelőző tűzrendészeti munka zömét elvégezték.

Összehasonlításként megemlítem, hogy Hamburg városának 12 tűzoltótisztje, 8 kezelő és irodatisztje és 5 segéddíjas gyakornoka volt, míg nálunk akkor 6 csapattiszt és egy kezelőtiszt teljesített szolgálatot.
Az ebben az időszakban végzett megelőző tűzrendészeti munka alapozta meg a budapesti tűzoltóság jó hírnevét a világban.
A tanács 1909-ben az akkori vállalkozótól a lovakat és a felszereléseket átvette és az előfogatokat 1910. január 1-től házi kezelésből, a fővárosi fuvartelep útján biztosította.
A Kun utcai központi laktanyában az utcai frontra emeletet építettek, ami 1910-ben készült el.

A következő, 1911-es évben két új tiszti állást szerveztek, megszűnt a tűzfelügyelői és a segédtiszti elnevezés, és a tisztikar az alábbi képet mutatta:
1 főparancsnoki, 2 főtiszti, 4 tiszti státusz, és ugyanakkor állandó csapatorvosként megbízták dr. Balogh Dezső műtőorvost, a budapesti önkéntes tűzoltók alparancsnokát. Az év végén már kellően felszerelt orvosi és betegszoba is rendelkezésre állt, és kezdetét vette a tűzoltók ambuláns kezelése is.
A toronyőrség megszüntetésére 1911-ben került sor. A Mátyás templom tornyában létesített figyelőőrség a telefonhálózat bővülésével feleslegessé vált.
Scserbovszky Szaniszló főparancsnok 1912 júniusában 35 évi szolgálat után nyugdíjazását kérte. Helyére Janicsek Andor lépett, őt pedig Breuer Szilárd rangidős főtiszt követte a parancsnoki poszton. Automatikusan Blasnek Hugó is haladt a ranglétrán, és főtiszt lett. A három gyakornokot (Dittrich Józsefet, Teasdale Ottót és Ausch Rezsőt) kilenc hónapi kiképzés után 1912. október 29-én választották meg tűzoltótisztnek.

 

Áttérés a benzinüzemű tűzoltószerekre
 

A benzinmotorok a tűzoltószerek körében is megkezdték térhódításukat. Külföldi példák nyomán a főparancsnokság a már használatba vett elektroautomobil rendszerről a benzinmotoros hajtóerőre kívánt átállni. Benzinüzemű autómobilok beszerzésére irányuló javaslatukat a tanács 1913 augusztusában elfogadta és 8 benzinmotoros szer beszerzését engedélyezte. Ezeket a C.D. Magirus ulmi cégtől rendelték meg. Ezenkívül beszerzésre került 1 tisztiautó, 3 db 30 méteres mechanikus szerkezetű létra 360 l/perc teljesítményű fecskendővel, 2 db 1500 l/p teljesítményű fecskendő 500 literes víztartállyal és 2 db 1.500-as fecskendő. Az alvázak és a motorok a Daimler-cég Wiener Neustadt-i gyárában, a szivattyúk Klinger Henrik gumpoldkircheni gyárában, míg a felépítmények a Magirusnál készültek 1914 végén kerültek és a kész szerek leszállításra. Az őrségek megfelelő átalakítása után a központba a tisztiautó, egy fecskendő és egy tolólétra, a II. őrségre egy fecskendő és egy tolólétra, az V.-re egy fecskendő és egy tolólétra, végül a IX.-re egy fecskendő került. Kidolgozták a többi őrség automobilizálására irányuló programot is, ám közbejött az első világháború. Igaz ugyan, hogy 1914 végén, illetve 1915 elején még két szerrel gyarapodott a központi őrség szerállománya, de ezzel azután hosszú időre le is zárult az autószerek beszerzése.

Minárovics János ny. tű. ezredes