A kezdet

A kezdet

Pest szabad királyi városban 1808. január 2-án adták ki az első tűzrendeletet, melynek szigorú betartása „a város minden egyes polgárának kötelességévé tétetett". Ezt az 1853-ban kiadott helytartósági „Feuerlöschordnung” váltotta fel. Ekkor három tűzoltószertárt létesítettek nehéz tűzifecskendővel, vízhordóval és állandó tűzfelvigyázókkal.

A tűzjelzés harangkongatással történt: Belváros 1, Ferencváros 2, Józsefváros 3, Lipótváros 4, Terézváros 5, Buda 6 (a német nevű városrészek szótagszámának megfelelően) harangütéssel adta hírül a tűz kitörését, amire a tűzőrök a szerekkel a tűz színhelyére igyekeztek. A szivattyúk működtetésére minden polgár kötelezve volt, s ha ezen kötelességüknek nem tettek eleget, akkor a katonaság hajtotta őket munkára.

A céhek megszűntével tehát a város összes polgárára hárult a tűzoltás nehéz feladata. Ugyanakkor a rendszeres mentés és védelem szükségessége egyre inkább érezhetővé vált, de mivel a hatóság e téren passzív maradt, a polgárság volt kénytelen kezébe venni a kezdeményezést.

Először a legnagyobb gyárak létesítettek munkásaik közül tűzoltó szervezeteket, majd gróf Széchenyi Ödönnek sikerült szponzorokat, azaz olyan egyéneket megnyernie, akik pénzbeli áldozatokkal lehetővé tették a „budapesti önkénytes tűzoltó egylet” létesítését 1863-ban. Működésük megkezdése azonban még évekig váratott magára.

Pest város tanácsa 1866. október 18-án tartott teljes ülésén hozott döntést az akkor már három éve húzódó „gróf Széchenyi Ödön contra Thaisz Elek főkapitány” ügyben, ami az önkéntes tűzoltóegylet alapszabályának 1 §-a miatt indult.

A Helytartó Tanácshoz 1863-ban jóváhagyásra beterjesztett alapszabálynak ezt a pontját a főkapitány kifogásolta s azt kívánta, hogy az alapítandó egyesület parancsnoka és alparancsnokai a tűzvésznél a rendőrfőkapitány, illetve annak megbízottjának vezetése és parancsnoksága alá tartozzanak és utasításaikat kötelesek legyenek követni. Gróf Széchenyi Ödön ezt nem volt hajlandó elfogadni. Kikötését a főkapitány továbbra is konokul fenntartotta, amiért is a jóváhagyás évről évre húzódott.

Végül szótöbbségi határozattal áthidaló megoldást hoztak, mely szerint az önkéntes tűzoltó egylet s annak parancsnokai kötelesek a főkapitány, illetve megbízottja rendelkezéseinek eleget tenni viszont tűzoltástechnikai tekintetben egyedül a tűzoltóparancsnok, illetve alparancsnokok intézkedhetnek. Thaisz ezt a határozatot is megfellebbezte, s csak más ügyek miatti leváltása tett pontot a történtekre.

Így lett az önkéntes tűzoltóság alapszabálya 1866-ban jóváhagyva, de csak 1869-ben tudta csapatát „begyakorolni”. Mászótornyot állítottak fel a tornaegylet telkén és a gróf által beszerzett két angol fecskendőn gyakorolták a szerelést vasár- és ünnepnapokon, vagy reggel, istentisztelet előtt, vagy este hálaadás után – így a kiképzés eredményeként alkalmassá váltak a tűzoltószolgálat ellátására.

Az önkéntes tűzoltók tényleges szolgálata abból állt, hogy az Eskü-téri őrtanyán egy őrparancsnok és nyolc tűzoltó éjszakai szolgálatot (este 9-től reggel 5-ig) tartott. Ők nappal polgári foglalkozásukat űzték, miért is a folytonos szolgálatot nem vállalhatták. Nappali szolgálatukra azonban nem került sor, az éjszakai szolgálatot 1870. január 9-ével kezdték meg.

Tűz esetén a „fecskendő vezető” élesen szóló hangszerével vonulás közben a vész helyéigfújta a maga városrészének jelhangjait, amit meghallva az egyleti tagok kötelesek voltak azonnal a vész helyére sietni, ahol felsorakozva a parancsnok, vagy alparancsnok rendelkezéseit a leggyorsabban teljesítették.

Hogyan alakult ki a hivatásos tűzoltóság?

A báró Augusz-féle „Tűzszabály Pest és Buda fővárosok számára” 1855-ben többek között arról is intézkedett, hogy: „a fecskendők célszerű szolgálatára a városnak kellő számú dologértő egyéneket kell tartania, kik tűztámadáskor a fecskendőkkel és vízkocsikkal tüstént az égés helyére siessenek, mivégre ezek közül néhánynak mindig a tanácsházán kell lennie. A tűzoltóeszközök fölvigyázására saját felügyelő állítandó, ki az eszközöket tisztán tartani és kellő jókarban tartásukról gondoskodni s a tapasztalt fogyatkozásokat a városi községnek bejelenteni tartozik”. Ezt a rendelkezést Pesten úgy hajtották végre, hogy három városi tűzőrt alkalmaztak a József-, Teréz- és Ferencvárosban. Őket tekinthetjük a hivatásos tűzoltók elődeinek.

Gróf Széchenyi Ödön, jóllehet az önkéntes tűzoltóság meghonosítása mellett tört lándzsát és minden erejével az önkéntes tűzoltótestület megszervezésén fáradozott, már az erre irányuló mozgalma kezdetén is úgy vélekedett, hogy a tűzoltó szertárnok és gépész kapjon fizetést, a gépek takarítására pedig hat szolgát fogadjon fel az önkéntes egylet. Megalakulásuk után valóban fogadtak fel szolgákat – akik egyenruhát is kaptak – a szerek és felszerelések takarítására, karbantartására. Mivel azonban a nappali szolgálat ellátása nem volt biztosítva, a gróf belátta, hogy az önkéntes tűzoltóegylet egyedül nem lesz képes megfelelő és kifogástalan módon ellátni a tűzoltói szolgálatot, s már 1869-ben javasolta a hivatásos városi tűzoltóság felállítását.

A tanács megértéssel fogadta előterjesztését, pártolóan vitte a közgyűlés elé és a annak hozzájárulásával megkezdhette a szervezést.

Így történhetett meg, hogy az önkéntes és a hívatásos tűzoltóság majdnem egyidőben – néhány nap különbséggel – kezdte meg a szolgálatát. 1870. február 1-től a két tűzoltóság – az önkéntes és a 12 fős fizetett, azaz hivatásos – közösen látta el a tűzoltás nehéz feladatát gróf Széchenyi Ödön főparancsnoksága alatt, aki az önkénteseknek választott, a hivatásosaknak a két város által megbízott vezetője volt.

Minárovics János
ny. tű. ezredes