Az újrakezdés
Az újrakezdés
13 darab 800-as kismotorfecskendővel kezdték meg a fővárosi hivatásos tűzoltók. Solti László nyugalmazott tűzoltó őrnagy 1965-ben így emlékezett vissza a kezdetre: „1945 első hónapjaiban nehéz időket éltünk át. Csaknem minden felszerelésünket Nyugatra hurcolták. A laktanyában a legmostohább körülmények között tengődtünk, gyakran négy-öt kilométerre kötelek segítségével vontattuk a targoncákat, szánalmas alakulatunk a kőtorlaszok és egyéb akadályok között fáradtan érkezett meg. Így vonultunk egy pincetűzhöz is a Múzeum utcába, de vajmi kevés reménnyel, mert a kismotorhoz nem volt üzemanyagunk. A sűrű füst már az utcát is elborította, amikor a szovjet városparancsnok 50 liter benzint küldött. Így már megkezdhettük az oltást és két óra alatt be is fejeztük. Már be akartunk vonulni, amikor egy szovjet katona jött hozzánk azzal, hogy Zamercev tábornok, az akkori városparancsnok, hívatja a „nacsalnikot”, kis idő múlva 7-7 kenyeret, konzervet, cigarettát és préselt kávét, valamint még két kiló kristálycukrot kaptunk, ugyanis éppen heten dolgoztunk a tűznél. Márciusban már négy őrségünk került olyan állapotba, hogy kisebb lakástűznél kismotorral és kéziszerszámokkal egyáltalán kezdhetett valamit.”
1945. július 15-én Teasdale Ottó tűzoltó főparancsnok, aki tűzoltó vezérőrnagyi rendfokozatban állt a tűzoltóság élén, azt jelentette a polgármesternek, hogy a hatástalanított bombákat és lövedékeket a tűzszerészek – mivel tehergépkocsijuk elkészült – ezentúl el is szállítják.
1945 júniusában 80 fiatal és középkorú tűzoltó háromhetes átképző tanfolyamot végzett el a Kun utcában. Egy részük már korábban is kapcsolatban állt e hivatással, lévén légós tűzoltó, de az újakkal együtt csak akkor kezdte igazán a választott mesterséget, mint fővárosi tűzoltó. Az első forintfizetést, a havi 240-et, már kevesebben érték meg együtt és azt az örömöt is, amit az első „mákos” egyenruha (ami felváltotta a csíkosat), az új pár csizma és az újjávarázsolt gépjárműfecskendővel való vonulás érzése jelentett. Csak azok a tántoríthatatlanok maradtak a legnagyobb nehézségek közepette is, akik hivatást és nem állást vállaltak.
1945 elején a fővárosi tűzoltók gyalogosan, a 800-as kismotorfecskendőt szállító targonca elé magukat befogva vonultak nem egyszer kilométereken át a tűzesetekhez. Előfordult, hogy a gyengébb fizikumúak kidőltek a sorból, összeestek a kimerültségtől, emlékezett vissza 10 év távlatából Tukarcs Mihály tű. alhadnagy, aki 1945. május 15-én jelentkezett tűzoltónak. Elmondta, hogy kiképzése idején folyt a Kun utcai laktanya és a műhely újjáépítése, így a délelőtti szerelési gyakorlatokat délután a laktanya rendbehozása, a romok és roncsok eltakarítása követte.
1945 augusztusában már minden kerületi alosztálynak volt egy gépjárműve. Eldugott alkatrészekből, a megmaradt roncsokból a tűzoltó műhelyesek önfeláldozó munkával állították helyre 1946. május 1-re az első gépjárműfecskendőt, május 13-ra sikerült az állományt emelni. A Nyugatra hurcolt szerek visszaadásával 1946 végére erősödött meg a szerállomány, októberig 17 nagy teljesítményű gépjárműfecskendőt, továbbá 1 tömlőszállító szert, 4 db teherautót, 1 személygépkocsit és 1 motorkerékpárt hoztak haza. A visszakapottak nagyobb része sérült volt, s kijavításukkal 1947-ben gépjárműállományukat 30 darabra sikerült kiegészíteniük. Nagy ütemben megindult a tűzoltóság szakiparos tagjainak tevékeny részvételével a tűzoltósági épületek helyreállítása is.
Gyárégések
A 256.461/1946 BM sz. rendelet a székesfővárosban az elsőfokú tűzrendészeti hatósági jogkört a tűzoltóparancsnok hatáskörébe utalta, miáltal a tűzoltóság hatósági jogkört kapott, állami szerv lett.
A Bazilika égése
A kispesti remiz tűz után
Székesfővárosi Tűzoltóság államosítása
Dr. Ambrózy Kálmán tanácsnok a kiadott minta alapulvételével dolgozta ki a szabályrendelet-tervezetet, de már a tűzoltóság illetményeire vonatkozó – időközben hatályba lépett – 15.600/1947 korm. sz. rendeletben foglaltakat vette figyelembe. A tisztek kinevezésének vonatkozásában pedig a 271.000/1946. BM sz. rendeletet, ugyanis a parancsnok és tisztek kinevezését – ami korábban a polgármester hatáskörébe tartozott – a belügyminiszter hatáskörébe utalta, ugyanakkor a katonai rendfokozatok (vezérőrnagy, ezredes, alezredes... tizedes, őrvezető stb.) bevezetéséről is intézkedett. A rendelet a tűzoltó legénység létszámát – a 18.§/1. bekezdésnek megfelelően – 700 főben állapította meg, e szerint ugyanis ipari jellegű városban a tűzoltóság létszámát úgy kell megállapítani, hogy minden 1500 lakosra egy tűzoltó jusson. Ez a létszám az akkor szervezett létszámmal megegyezett, viszont a tiszti állások létszámát 42-ről 36-ra csökkentette. Megoszlásuk a következő volt:
Kibédi Gyula
A „Tűzoltók lapja” 1948. június 15-i száma adta hírül, hogy a belügyminiszter 563.776/1948. IV/2 sz. rendeletével a budapesti és észak-pesti tűzoltó osztályparancsnoki tisztség ellátásával Kibédi Gyula alezredest, a szakszervezet elnökét bízta meg. A legénységi sorból vezetői pozícióba emelt Kibédi Gyula 1950-ig töltötte be ezt a tisztet, az utána következő Szatori József alezredes 1951-ben adta tovább a „stafétabotot”.
Szatori JózsefAz Orczy úton lévő fa mászóházat az ostrom után lebontották s helyette új gyakorlótornyot építettek a Kun utcai laktanyában. A három ablaksoros, háromemeletes tégla gyakorlótornyot 1949 júliusában vették használatba.
A budapesti osztályparancsnokság saját keretei között megszervezte a dolgozók iskoláját 22 fővel. Iskolájuk a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kirendelt vizsgabiztos szerint az országban az összes dolgozók iskolája közül a legkimagaslóbb eredményt érte el. Megtették a lépéseket annak érdekében, hogy a következő évben a dolgozók gimnáziumát is megindíthassák. Az eredmény nem maradt el, 1950. február 17-én a Próféta utcai őrségen a tűzoltó gimnázium 25-50 éves hallgatói sikeresen vizsgáztak.
Minárovics János ny. tű. ezredes
